A pályázatot júliusban hirdették meg az általános iskolások részére és egészen szeptember 27-ig várták az elkészült műveket. A kamionméretű busz külsejére olyan illusztrációkat vártak a szervezők, melyek már messziről hirdetik, hogy nem átlagos járműről van szó.
A busz 2019. második felétől Borsod megye 27 településére fog eljutni, és nem csupán könyveket szállít majd, hanem gyors internetre csatlakoztatott számítógépeket, LED televíziót, multifunkcionális nyomtatót, programokat, tanfolyamokat, játékokat is – egy igazi modern könyvtár gurul majd a kerekeken!
Prokai Margit, a könyvtár igazgatója a keddi eredményhirdetésen elmondta, rengeteg pályamű érkezett, nemcsak a megyéből, de a határon túlról is érkeztek alkotások. – Bármilyen rajztechnikát választhattak a gyerekek, akiket arra kértünk, segítsenek megtervezni a várhatóan jövőre induló könyvtárbusz külsejét – nyilatkozta az igazgató.
Hozzátette, a busz legalább másfél órát tartózkodik majd egy-egy megállóhelyen. Lehet majd könyveket kölcsönözni, internetezni és a könyvtár egyéb szolgáltatásait is igénybe vehetik a buszon.
– Igényes programokat, foglalkozásokat is szeretnénk eljuttatni ezekre a településekre - például előadásokat, vetítéseket, könyvtármozit -, ilyenkor természetesen kitolódik a busz ott tartózkodásának ideje – hangsúlyozta Prokai Margit.
Három dobogós helyett több helyezettet hirdettek ki kedden, hiszen az igazgató elmondása szerint nagyon nehéz lett volna csupán három díjazottat kiválasztani. A díjazottak műveiből kerülhet majd fel egy vagy akár több a busz külsejére, az alkotásokat különleges, 3D-s fóliázással viszik fel.
Azt, hogy mely rajzok kerülnek fel a járműre, a könyvtárbusz dizájntervezése során döntik majd el az alkotók. Jó néhány pályázó művét ki is állították a könyvtárban. Ők apróbb ajándékokat kaptak, a helyezetteket pedig könyvvel jutalmazták.
A 75 millió forintos pályázat értelmében a könyvtárbusz várhatóan a jövő év második felében indul útnak.