Kriza Ákos polgármester elmondta, a verseny egy újabb olyan nagy rendezvény a városban, ahová tízezres nagyságrendben látogatnak el miskolciak, a versenyzők családtagjai és más érdeklődők.
– Az a szándékunk, hogy éves szinten 8-10 nagyrendezvényt szervezzünk, amik több tízezer embert megmozgatnak. Most külön örülök, hogy a nagy sportprogramjaink sorát a Spartan zárja, mert ez egy olyan kuriózum, ami napjainkban világszerte óriási támogató táborral rendelkezik és egy új színt hoz a város sportéletébe – méltatta a sporteseményt a városvezető.
Hozzátette, mivel Miskolc egy sportváros, az itt élők nagyon kedvelik a különböző sportágakat – a Spartanra is több mint háromszáz miskolci jelentkezett –, ezért a legjobb helyi versenyzőt különdíjjal fogják jutalmazni.
Sisak Zsófia versenyigazgató ismertette, hosszú szervezés előzte meg a programot, a várossal együttműködve óriási munka van abban, hogy hétvégén versenyt rendezhetnek itt.
– Csodálatos helyszínen, rendkívül szép időben, kellemes időjárási körülmények között tarthatjuk a programot – emelte ki.
Az első versenynapon az úgynevezett Spartan Beast távot rendezik meg, ez több mint 20 kilométeres távot és legalább 30 akadályt jelent (az adatok titkosak, a versenyzők így nem tudnak előre készülni a pálya kihívásaira – a szerk.). A második versenynapon tartják a Spartan Sprint távot, ennél egy legalább 5 kilométer hosszú pályát alakítottak ki, itt is lesz legalább 20 akadály, amit a versenyzőknek teljesítenie kell. Aztán mindkét napon rendeznek Spartan Kids versenyt a 4-14 közötti korosztálynak. Lesz továbbá egy speciális rendezvény is, egy 12 órás csapatépítő erőpróba, ami a versenyigazgató szerint leginkább talán egy katonai kiképzésre hasonlít. Ide csak a legbátrabbak jelentkeztek, szám szerint huszonhatan.
– Természetesen a kilátogató érdeklődők számára is komoly programsorozattal készültünk, kalandpark és fun zone is várja a látogatókat a Majális Parkban – tette hozzá Sisak Zsófia.
Miskolcon is egyre népszerűbb a sportág, ezt támasztja alá az, hogy itt is alakult már Spartan csoport. Páhi Kitti, a miskolci Spartan Training Group vezetője ismertette, alig 3 hónap alatt megduplázták a kezdeti létszámot, ma már közel 40 tagot számlálnak. Elsősorban terepen futnak, heti két edzésük van, ami nyitott bárki előtt és ingyenes. Vannak kezdő, haladó és profi szinten lévő tagjaik is.
– Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy Miskolcon rendeznek Spartan versenyt, a csapat már nagyon be van zsongva – fogalmazott Páhi Kitti, aki újságírói kérdésre annyit még hozzátett, hogy a középmezőnybe várják a versenyzőiket.
A sajtótájékoztatót követően néhány akadályt be is mutatott a média képviselőinek Kövesi Gábor Spartan nagykövet.
A megváltozó közlekedési rendről, parkolásról ITT írtunk bővebben.