Martinkertvárosban harmadik alkalommal, Miskolc-Szirmán másodszorra rendezték meg a szeretetebédet a helyi szépkorúaknak a terület önkormányzati képviselőjének alapjából. Szécsényi Marianna elmondta, nemcsak az idősek hónapja indokolja a rendezvényeket. – Szerettem volna bekapcsolni őket a Salkaházi Programba helyi szinten is. Nagyon fontosak nekem, sokszor támogatom őket. Szoktunk rendezni virágvásárt is számukra, hogy ne kelljen elmenniük a piacig - nyilatkozta.
- Szirmán már régóta terveztem egy olyan nyugdíjas klub létrehozását, mint amilyen a Martinkertvárosban működik. Idén megvalósult az álmom, a klubnak már harminc aktív tagja van, és ugyanennyien várnak felvételre.
Az összejöveteleikhez biztosítottunk egy önkormányzati épületet, amit másfél millióból újíttattam fel számukra. Sokan egyedül élnek, gyermekeik távol laknak tőlük, nekik minden olyan program ajándék, amikor kimozdulhatnak otthonról, találkozhatnak a korosztályuk tagjaival - tette hozzá a képviselő.
- Sok mosolyt láttam ma az arcokon, úgy érzem, mindannyian feltöltődve indultunk haza. Kis időre mindenki elfelejthette a mindennapok problémáit, jót beszélgethettek egy kellemes ebéd után – mondta még el Szécsényi Marianna, kiemelve, hogy minden korosztályra odafigyel. – Tartottunk családi napot, amelybe bevontuk a felnőtteket és a gyerekeket is. Az Apostol Bertalan téren idén is adventi koszorút állítunk majd, a kicsiket pedig az óvodán, iskolán, tehát az intézményeken keresztül támogatom.
A martinkertvárosiak többek között Kulcsár-Székely Attila színművész előadását láthatták, a szirmaiak pedig Szécsi Viktória és Vízi Viktor duettjét hallgathatták meg. Gyermekek és nyugdíjas kórusok is színesítették a műsort, amely után Szécsényi Marianna mindenkinek ajándékcsomagot adott át.