A napokban ismét tapasztalom, hogy egyre többen csokrokkal, koszorúkkal megpakolva sietnek az utcákon. Október végén, november elején ismét megmozdul a város. A temetőkben egyre többen viszik ki a kegyelet és a szeretett virágait, díszítik fel szeretteik sírját, gyújtják meg a mécseseket, és emlékeznek elhunyt szeretteikre. Apró gyertyák lángjai adnak sejtelmes fényt, így november első estéjén minden temetőnek.

Ma is elevenen élő szép hagyomány, hogy felkeressük elhunyt szeretteink sírját, és megemlékezünk róluk. Megállunk, elidőzünk sírjaik mellett, és szeretettel gondolunk rájuk.

Évek, évtizedek múltak el azóta, amikor először került kezembe egy régi, megsárgult fénykép. Ezen a képen találkoztam először mosolygó ismerősök között atyai nagymamám arcvonásaival, akit személyesen már nem ismerhettem. Születésem előtt költözött el az élők sorából. Csak a sírja emlékeztetett rá, ahová gyermekfejjel évről – évre kimentünk.

Juhász Ákos képgalériája

A síron elhelyezett gyertyák imbolygó kis fénye ma is emlékeztet rá. Az esti sötétségben megvilágították arcunkat a gyertyák imbolygó fényei. Szüleim elhallgattak, láttam, keresztet vetnek, és csöndesen imádkoznak. Én is elcsöndesedtem, figyeltem a gyertyák fényeit és vigyáztam rájuk, hogy a hideg novemberi szél el ne oltsa őket. 

Akkor, gyerekfejjel, ezeknek a kis fényeknek lettem az őrzője. Ma már többet jelent a fény: az életet, a feltámadást, az örök Húsvétot.

Kívánom, hogy elhunyt szeretteink számára is felragyogjon egykor az Örök nagy világosság ragyogó fénye.

Szarvas Péter esperes, a Szent Anna Plébánia plébánosa.