Négyéves a gimnázium karácsonyi táncgáláinak története: kétévente Diótörő, a köztes években pedig egy-egy ismert mesét dolgoznak fel táncjáték formájában. Itt lehetőség van arra, hogy a tánctagozatos diákok nagyközönség előtt is bemutassák, mennyi mindent tanultak az elmúlt egy évben. Idén Andersen A kis gyufaárus lány című meséjére esett a választás. Aki szeretné felfrissíteni az emlékeit, az ITT elolvashatja a történetet. De azt hiszem, mindenki pontosan tudja így is, hogy a dán költő és meseíró sokkal inkább a felnőtt olvasókhoz szólt, esetében ritka a pozitív végkicsengésű mese. Hogyan jött akkor az ötlet, hogy táncgálájukon Andersen-mesét mutassanak be karácsony közeledtével? – kérdeztük Marschalkó Edit rendezőtől, az iskola művészeti vezetőjétől.

Marschalkó Edit (M. E.): Idén Maródi Attila kollégámat kértem fel, hogy segítsen a mese kiválasztásában. Amikor elmondta, hogy A kis gyufaárus kislányt szeretné színpadra vinni, az első reakcióm az volt, hogy „bármit, csak ezt ne!”. Hiszen mindannyian ismerjük a mesét… Bevallom, először nem is tartottam magamat alkalmasnak arra, hogy ezt színre vigyük, az erős érintettség miatt. Mert hát ezt a mesét könnyek nélkül nem lehet kibírni!

minap.hu: Nem lehetett egyszerű a próbafolyamat a mesében szereplő kislánnyal körülbelül egykorú fiatalokkal…

M. E.: A dramaturgiai részt nem volt nehéz összerakni, szeptember-októberben már tudtunk is próbálni. És aztán ahogy épültek egymásra a jelenetek, ahogy haladt előre a próbafolyamat, abban tényleg benne volt a szívünk-lelkünk. És az érintettség is, amit nem úsztunk meg mi sem, nem úsztuk meg könnyek nélkül. Ettől lett ilyen szép és igaz a táncjáték.

minap.hu: A dramaturgiához visszatérve: narrátor mondja el először az ismert történet vázát, majd szépen épül a táncjáték, aztán eljutunk a mese lezárásához, a nagymamával való boldog találkozáshoz – és itt kezdődik egy finálé. Mit szerettetek volna ezzel üzenni?

M. E.: Attila ezzel „engesztelt ki” engem, amikor mondtam, hogy én ezt nem fogom tudni megrendezni. Azt mondta, van egy ötlete: két Holdviola számmal és a színpadi képpel megpróbáltuk „feloldani” azt a fájdalmat, amit az utcán egyedül, fázósan kóborló kislány okoz a nézőben. Azt üzenjük inkább, hogy senki nem maradhat egyedül az utcán. A szegényekre, az adakozásra stb. karácsony közeledtével nagyobb fény vetül. Arra helyeztük inkább a fókuszt, amit a Holdviola is üzen nekünk a dalban: ifjak s öregek térjetek a jóra, menjetek gyakrabban az Isten házába. Kérjétek az Istent, hogy adja áldását és ne vonja meg tőlünk irgalmasságát. (a dal picivel lentebb meghallgatható – a szerk.)

minap.hu: Tényleg nagyon erős, sokszor szívbe markoló színpadi képek, mozdulatok, gesztusok, sugalmazások és szimbólum-rendszer jellemezte a szűk háromnegyed órás előadást.

M. E.: Az egyik fő motívumunk, hogy – ahogy a kislány, úgy a mi életünkben is – árnyékként jelen van az aggodalom. Ahogy a gyertya számára a fényt, úgy a közelgő ünnepek számunkra a reményt hordozzák magukban. A reményt, ami megszünteti a félelmet. Ezt a gondolatiságot igyekeztünk átültetni a táncjátékba; ez adta a gerincét. Igenis kell, hogy reménykedjünk, hogy higgyünk valamiben, hiszen mindig vannak, lesznek boldog pillanatok! Mindig azokon a pontokon lobbant fel a gyufa, amikor valami rossz történt (például cívódnak a szerelmesek), de a gyufa meggyújtásával fellobban a remény, megmutatkozik a jóság – és a pár egymásra talál újra. Mindig ott ténfereg körülöttünk az aggodalom, a félelem, a bánat, veszteségeink vannak, nehezen visszük az életünket, anyagi gondjaink támadnak, de igenis vannak fényes pillanatai is az életünknek. Ezt szerettem volna rendezőként kihozni a táncjátékból és ebben Attila maximálisan partner volt.

Maródi Attila 15 éve dolgozik a gimnázium tánctagozatán, néptáncot oktat, de érdeklődésünkre elmondta: ilyen nagy munkákba még nem folyt bele az iskolával.

Maródi Attila (M. A.): A kis gyufaárus lány története régóta foglalkoztatott, persze én magam szívesebben maradtam volna az autentikus folklór vonalán. De itt ugye adott a tagozat összetétele, többségében balett képzést kapnak a fiatalok. Figyelembe kellett azt is venni, hogy több mint száz gyermek jár táncra a Győri kapuban. Mindannyiuknak színpadra kell menni. A néptánc vonalat azért igyekeztem belecsempészni az előadásba.

minap.hu: A mesét követve a táncjátékban is váltakozik a magány, az elhagyatottság, valamint a remény, a – ha csak pillanatnyi is, de – öröm érzése.

M. A.: Igazán talán nem is csak a mese érdekes, hanem amit mi belelátunk, ahogyan tovább gondoljuk. Karácsony közeledtével számot vetünk az életünkkel, végiggondoljuk, mi fontos számunkra, mi van a felső polcon, és mi az, amire nem figyelünk, vagy nem eleget?: hát egymásra. Pörgünk, dolgozunk ezerrel; az utcajelenetünk is ezt mutatja be, mennyire nem látjuk meg a másikat. Egyébként pedig van szeretet, szerelem, család, emberi kapcsolatok, de olyan, mintha ebben a világban eltűnnének. Ennek a történetnek pedig pont az az üzenete, hogy igenis, kellene egymásra figyelni. A nagymama megjelenése a fényből olyan, mint amilyen a karácsony, a szeretet a fényével.

minap.hu: … a táncjáték azonban nem ezzel a jelenettel zárult. Kellett a pozitív finálé a lelkek megnyugtatásához?

M. A.: Fontosnak tartottuk, hogy a nézők pozitív érzésekkel térjenek haza. Ezért aztán próbáltuk a negatív kimenetelt átfordítani, hogy ezzel erősítsük a nézők hitét. Hogy lássák, van azért szépség és jóság a világban, van szeretet, van szerelem.

A kis gyufaárus lány szerepében gyönyörűen megmutatta ezt a kettősséget Feszner Dóra. A gimnázium végzős diákja az elesett, törődésre és figyelemre vágyó kislány szerepét legalább olyan jól hozta, mint a gyufa fényébe bizakodóan tekintő, reményekkel teli gyermekét. Pedig már a próbák is megviselték lelkileg.

Feszner Dóra (F. D.): Számomra is nagyon nehéz volt a felkészülési folyamat, beleélni magamat a kislány helyzetébe, lelki világába belelátni, átérezni, vajon mit élhetett meg. Bevallom, előfordult, hogy próbákon sírtunk, a felkészítő tanárokkal együtt. Lelkileg nekem is nehéz volt, egy picit mindig megvisel egy-egy ilyen történet. De nagyon remélem, és én egyébként úgy is érzem, hogy sikerült átadni, mit érezhet egy ilyen helyzetben a kislány.

minap.hu: Mi számodra a fő üzenete a történetnek?

F. D.: Eredetileg is, ma meg már főleg az szerintem, hogy a felgyorsult, rohanó világban, ahol alig figyelünk egymásra, ahol talán észre sem vesszük, mennyire el tudjuk tiporni a másikat, bizony minden mondatunkra, tettünkre oda kell figyelni. Az ünnepek alatt ez még hatványozottabban igaz!

minap.hu: Táncban mennyire volt nehéz ezt kifejezni?

F. D.: Én magam sokkal könnyebben kifejezem magam a táncban, mint például szóban, írásban. Azokat a dolgokat szeretnénk ugye megmutatni a táncunkkal, amiket belül érzünk, átérzünk, ezt kell átfordítanunk a tánc nyelvére; a lelki dolgokat, vívódásokat, hullámvölgyeket. Nagyon nehéz ezeket megélni a színpadon, most, a főpróbán is volt olyan, hogy elsírtam magam az előadás közben.

Akinek nem jutott volna már jegy a táncjátékra, azoknak van egy jó hírünk: a Miskolc Televízió felvette a főpróbát, a felvételt december 24-én, este 8 órától tekinthetik meg. Érdemes lesz akkor is minket nézni!