A forgalom ingadozó, szombaton késő este 17-18 kilométeres sor is volt Hegyeshalomnál, ami később 4 kilométeresre csökkent.
A vendégmunkások nagy számban térnek vissza a nyugat-európai országokba ezen a hétvégén, ezért vasárnap is erős forgalomra lehet számítani.
A külföldiek javarészt az autópályát választják, ezért torlódik a gépjárműforgalom Hegyeshalomnál.
A rendőrség továbbra is azt kéri, hogy az autósok az Ausztriába történő határátlépéshez lehetőség szerint válasszák az 1-es főúton a kishatárt, vagy az M15-ös autóúton a rajkai, illetve a soproni, vagy a vámosszabadi határátlépési pontokat.
Korábban írtuk:
A megnövekedett forgalom miatt már 14 kilométeres a torlódás az M1-es autópályán, Hegyeshalom közelében; a határátkelő pontnál is lassúbb áthaladásra kell számítania a közlekedőknek – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombat este.
A rendőrségi honlapon olvasható közleményben azt kérik, hogy az arra haladó autósok az Ausztriába történő határátlépéshez lehetőség szerint válasszák az 1-es főúton a kishatárt, vagy az M15-ös autóúton a rajkai, illetve a soproni, vagy a vámosszabadi határátlépési pontokat.
Hegyeshalomnál már délelőtt is nagy volt a forgalom, fél 12-kor a rendőrség arról számolt be, hogy öt kilométeren torlódnak a járművek az M1-es autópályán.