2024. március 29. Aguszta
Sípmesterek a pályán Miskolcon (Képgalériával!)
Miskolc Televízió/minap.hu
|
2019. január 06. 17:41
|
frissítve: 2019. január 08. 19:54
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a sípmester fesztivált, ezúttal Miskolcon.

A kispályás labdarúgómérkőzéseknek az egyetemi körcsarnok és a Herman Ottó Gimnázium tornaterme adott otthont – előbbi helyszínen játszották le azt a gálamérkőzést vasárnap délután, amin a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megyei igazgatói játszottak NB I-es játékvezetők ellen.

Az esemény házigazdája érdeklődésünkre ismertette, minden évben más megye ad otthont a kétnapos rendezvénynek. Az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának játékvezetői bizottságát vezető Varga Zsolt hozzátette, Miskolcon mind a 19 megye és Budapest csapata is megjelent, több mint 400-an vettek részt a sporteseményen.

sipmesterek_190106_ja_6.jpg

A program célja a társadalmi és baráti kapcsolatok erősítése.

A torna során eldőlt, hogy melyik megye sípmesterei bánnak a legjobban a labdával, eldőlt az is, hogy ki lett a verseny gólkirálya és a legjobb kapusa, valamint megválasztották a legjobb játékost is.

sipmesterek_190106_ja_14.jpg

Tatárka József, a megyei igazgatóság társadalmi elnöke úgy fogalmazott, az egész életük a futball körül forog. – A játékvezetők sokat tudnak egymásról, de ilyen alkalmakkor személyesen is megismerhetjük egymást. A játékvezetés szerintem egyébként nehezebb, mint focizni, hiszen nagy a nyomás a sípmestereken, mindkét oldal részéről, de természetesen a szakmai elvárásoknak kell megfelelni elsősorban. Örök igazság, hogy egy-egy rossz döntésre a szurkolók sajnos hosszabb ideig emlékeznek, mint a jó ítéletekre – tette hozzá.

A gálamérkőzés egyébként végül 3-3-as döntetlennel zárult a megyei igazgatók és a profi játékvezetők között.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat