A magyar nyelvterület viszonylag egységesnek mondható, de a nyelvjárásokra igaz, hogy mind hang-, mind szókészletükben különböznek egymástól. A teljes magyar nyelvterületet összesen 10 nagy nyelvjárási régióra osztották fel, ebből három Magyarország határain kívül esik – ismerteti az oldal.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye az északkeleti nyelvjárás része, melyhez Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye és Szlovákia egy része tartozik. Ebből kifolyólag több átfedés is lehetséges, azonban egy megyén belül is rengeteg eltéréssel találkozhatunk: az is előfordulhat, hogy egyes szavakat már a szomszéd faluban sem ismernek.
A helyiek büszkén hangoztatják, hogy itt beszélik a legszebben a magyar nyelvet. Ez a kijelentés nem alaptalan, ugyancsak erre a megállapításra jutott Imre Samu nyelvjáráskutató 1963-ban: a kutató szerint ezen a területen követi leginkább az írásképet az élőbeszéd.
Kazinczy Ferenc alkotó központja Széphalmon volt, valamint a nyelvújító az északkeleti nyelvjárást vette alapul az irodalmi nyelv megalkotásakor. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében használatos nyelvjárás azért számított jó kiindulópontnak, mert nagyon sokszínű kifejezéseket használtak a térségben, valamint nem voltak erős sajátosságai a kiejtésnek.
Többek között az északkeleti nyelvjárásnak köszönhetjük, hogy a köznyelvben csak egyféle „e” betűt használunk, mivel ez a nyelvjárás nem tesz különbséget a zárt és a nyitott „e” hang között. Az irodalmi nyelvre jellemző gyakori „e” hangnak szintén ez az oka: ha egy szónak több változata is volt (pl. zsömle-zsemle) akkor az „e” betűs verzió vált széles körben elfogadottá.
Idegen nyelvi hatás a megyében oly jellemző kicsinyítőképző (pl. makuka, lipityóka), de ez a sajátosság a településnevekben is visszaköszön (Rudabányácska, Bányácska, Komlóska, Vajdácska).
És akkor végül néhány szó, amit csak nálunk, Borsodban értenek (a teljes, 170-es listát ITT találják):
- ajnároz
- csikarás
- dikó
- dumó
- dzsindzsa
- feszt
- furik
- girnyó
- gyáá
- kasu
- lajbi
- levonó
- mezgerel
- oszt
- púp.