A Herman Ottó Múzeum három munkatársa, Dombovári Ágnes grafikus, Mészáros Viktória fotográfus és Éliás István kurátor tervezte meg azt a huszonhat fatáblára kasírozott grafikából és egy nagy méretű molinóból álló alkotást, amely újonnan került az Avas Szálló homlokzatára. Mint azt Éliás István elmondta, ez már a hatodik műegyüttes, amely az épületen került elhelyezésre.
– Az első két utcai tárlatot Virágos Ablak-art és Absztrakt Ablak-art címen még 2013-ban Urbán Tibor képzőművész álmodta meg, és helyi alkotók összefogásával jött létre kortárs műalkotásokból. A későbbiekben a homlokzatra installált elemek inkább kapcsolódtak a múzeum éppen aktuális kiállításaihoz: a Kövesi-gyűjteményhez, a Múzeum hét csodája című múzeumpedagógiai programhoz vagy a Seuso-kincsekhez.
– Az épületre újonnan felkerült grafikai elemek a múzeum átfogó üzenetét fogalmazzák meg. 2019-ben ünnepli az intézmény fennállásának 120. évfordulóját, valamint a Miskolci Galéria Alkotóházban kereken száz éve indult el a Miskolci Képzőművészeti Szabadiskola, ami országos jelentőségű volt szinte a kezdetektől fogva. Ennek a két eseménynek a méltó megünnepléséhez egy egységes megjelenést alakítunk ki, amely most az Avas Szállóra kikerült grafika és szlogen formájában debütál.
– Az Avas Szálló ablakaiban látható táblákon az alattuk lévő molinón megjelenített Möbius-szalag kígyózó részletei köszönnek vissza. A szalagon a múzeum szlogenje olvasható: Az érték összeköt – bennünket egymással. Bennünket, tehát kultúrákat, közösségeket, korokat, generációkat. A szalag sajátossága, hogy nincs eleje, nincs vége, egyetlen síkból áll. A pozdorjatáblákon a szlogenhez kapcsolódó fogalmakat illusztrálják a helyi értékeket megjelenítő fotók: egy szoborelem, egy múzeumi tárgy, egy régi kapu zárszerkezetének borítása, egy épület, és egy kislány, aki a felnövekvő generáció vitalitását csempészi az önmagukban élettelen kulturális objektumok közé – fogalmazott Éliás István.