Reggel 8 órától már megtelt a Gárdonyi parkja a falusi disznóvágást idéző program iránt érdeklődőkkel. Egy hagyományos disznótorba csöppenve a munkálatok minden fázisából kaphattunk ma egy ki ízelítőt: a szalmával való perzseléstől a disznó feldolgozásáig.
Barta Gábor, önkormányzati képviselő köszöntötte az ötödik Toros-boros Csabai Disznótoros résztvevőit. Mint fogalmazott, a csabaiaknak kijár egy ilyen tavaszköszöntő télbúcsúztató rendezvény.
– A közösségépítés legjobb eszközei az olyan rendezvények, amelyek vidámak, szórakoztatóak, ahol enni és inni is jókat lehet – ezt már a Nagy Réka, polgármesteri biztos hangsúlyozta. Mint mondta, a falvakban minden egyes disznóölés társadalmi esemény is volt, ahol külön szertartások, szokások és tréfák alakultak ki, melyek mind az összetartozást erősítette. „Hejőcsaba egykor egy igazi disznótorfellegvár volt” – fogalmazott hozzátéve: ahol egymást érték a disznótorok. Továbbá kiemelte, mára a csabai disznótor valóságos fesztivállá nőtte ki magát, ahol koncertek és családi programok is várják a családokat: tavaly több mint ezren látogattak ki a rendezvényre.
Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő a hagyományok fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. – Egy kis szórakozást, jó kedvet, evést és ivást jelent ez a fesztivál a hejőcsabai közösség számára – emelte ki hozzátéve: szép számmal érkeztek más városrészekből és más városokból is vendégek.
Kulcsár-Székely Attila színművész tárta fel a határon innen és túli disznótoros szokásokat. De itt volt mindenki Kató nénije is – Ihos József –, aki kuktájával – Vajtó László – mutatta be, hogy kell főzni egy felvidéki disznótoros ételt, a gömöri gulykát.
Király L. Norbert, a Kiss Kata Zenekar és Dévényi Tibi bácsi szolgáltatta a talpalávalót.