Nehéz küzdelem az imázsépítés. Közhely, hogy a negatív hírre sokkal többen kapják fel a fejüket, s egy-egy ilyen vélemény, tudósítás, pletyka nagyságrendekkel komolyabb hatást gyakorol az emberekre, mintha valakiről – vagy most adott esetben egy városról – pozitív hangon szólnak.
Miskolc nincs könnyű helyzetben. A komoly ipari hagyományokkal rendelkező megyeszékhely most újraépíti magát, ezért sokat költ a kultúrára, a sportra, a fesztiválokra, a közösségi életre és a meglévő természeti és épített értékeire. Így egy modern, élhető, XXI. századi város képét mutatja fel az ide érkező turistáknak.
A hazai média véleményformálói természetesen nem mindig veszik figyelembe, értékelik a város ezen törekvését. Miért is tennék, ha a botrány és a negatív felhang több kattintást hoz, vagy egy-egy ilyen szalagcím miatt hirtelen megugrik a lap példányszáma…
Vannak persze objektív mutatók is, amik egy-egy város népszerűségét mutatják. Nemrégiben tette közzé a legnagyobb idegenforgalommal foglalkozó internetes szakportál, a szállás.hu hazai idegenforgalmi adatait: eszerint Miskolc, illetve Miskolctapolca bekerült a legnépszerűbb turisztikai célállomások közé – olyan népszerű fürdőhelyeket előzött meg ezen a ranglistán, mint például Hévíz, Zalakaros, vagy Sárvár.
Vannak aztán olyan fórumok, ahol nem a fent említett publicisták, hanem azok írhatják meg véleményüket egy adott helyről, akik vendégként ott töltöttek néhány napot. Ezek természetesen már szubjektív vélemények, kritika ugyanúgy megtalálható köztük, mint dicsérő szó.
A Tripadvisor ilyen fórum. Miskolc kapcsán például Lillafüredet, a Barlangfürdőt, a Diósgyőri várat, az állatkertet vagy éppen a Deszkatemplomot értékelték az ide látogató turisták, köztük több külföldi is. Rengeteg véleményt olvashatunk – a magyar mellett – angol, orosz vagy éppen spanyol nyelven.
A legtöbb értékelést – szerdáig szám szerint 167-et – a Barlangfürdőről írtak a vendégek. Közülük 83-an kiválónak, 51-en nagyon jónak értékelték a miskolctapolcai nevezetességet. Bőven akadt látogató, aki egy olyan „fantasztikus helynek” írta le, ahová mindenkinek el kell látogatnia, aki kikapcsolódásra vágyik. Sokan dicsérik az ottani árakat, illetve az ár/érték arányt. Volt olyan külföldi vendég, aki már többször járt a Barlangfürdőben, s véleménye továbbra is az, hogy ez egy „zseniális hely”. Egy amerikai házaspár szerint „egyedülálló élmény” volt a fürdő, ahová lehetőség szerint visszatérnek majd.
Lillafüredet több mint 50-en értékelték. „A város legszebb része”, „lenyűgöző”, szólnak a méltató szavak, és sokan dicsérik a függőkert teraszait, a Palotaszállót, a vízesést, a túraútvonalakat, a kisvasutat. Néhányan a közlekedés miatt panaszkodtak, de volt, akinek ezzel sem volt gondja.
Nagyon jónak vagy kiválónak értékelte a Diósgyőri várat a látogatók többsége. Elismerő hangon szólnak a rekonstrukcióról, az interaktív kijelzőkről, a jó megközelíthetőségről és a várbeli programokról.
Le kell szögezni: egy vendéglátó hely, egy város számára a vendégek véleménye nagyon fontos. Ők fogják ajánlani a települést ismerősüknek, barátjuknak, rokonaiknak, ők térnek vissza, ha elégedettek voltak a szolgáltatásokkal és ők formálnak véleményt az olyan fórumokon, mint például a Tripadvisor. Érdemes tehát odafigyelni az építő jellegű kritikáikra – a pozitív vélemények pedig csak újabb megerősítést adnak ahhoz, hogy igenis vannak értékeink, és van mire alapozni Miskolc jövőjét.