A versenyközpontot Miskolc-Görömbölyön, a 4-es autóbusz végállomásától balra, a pincesor alsó soránál alakítják ki, ahol 13 órától lehet nevezni, személyenként egy tábla csokoládéval. A nevezéshez szükséges érvényes diákigazolvány, vagy fényképes, az intézményvezető által aláírt lebélyegzett iskolalátogatási engedély és a kinyomtatott, intézményvezető és orvos által aláírt lebélyegzett nevezési lap.
Az I.-II. korcsoport résztvevőinek 1,2 kilométer lesz a táv, amelyet egy emelkedőkkel nehezített erdei körpályán kell teljesíteni. A többi kategória versenyzőinek szintén ugyanezen a pályán, de hosszabb útvonalon kell futniuk. A III-IV. korcsoport versenyzői egy 3,5 kilométeres kört teljesítenek, míg az V-VI. Korcsoportos tanulókra egy 4 kilométeres kör vár. Rajt és cél a pincesor melletti versenyközpontban lesz.
A futamokat 14 órától, korosztályonként – leányok és fiúk együtt – indítják. Az utolsó rajt 17 órakor lesz, amikor is a szülők, felnőttek nyílt kategóriás mezőnye kezdi meg 4 kilométeres futamát.
A kategóriák első három helyezettjei érem-, oklevél- és serleg díjazásban részesülnek, de egyéb ajándékok is gazdára találnak majd. A kategóriák győztesei háromnapos meghívást kapnak az Aggteleki Kempingbe, egy közös edzőtáborba, melynek időpontját később jelölik ki.
A versenyt a 23. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékversenyt rendező Marathon Club, a NOMÁD Sportbolt-hálózat, a Görömbölyi Diákönkormányzat, a Baraka Utazási Iroda, a Görömbölyi Borbarát Egyesület, a Tóth Lovastanya és a Grál Pince támogatja.
További információt Zámbori Zoltántól lehet kérni a 06-30/380-6239-es telefonszámon, vagy az info@nomadsportalapitvany.hu e-mail címen.