2024. május 10. Ármin, Pálma
60 tehetséges fiatallal indult el az ARAGO-DVTK tanulmányi ösztöndíj program
minap.hu
|
2018. szeptember 18. 17:51
|
frissítve: 2018. szeptember 18. 22:16
A DVTK számára kiemelten fontos a jövő nemzedékének fejlődése, ezért az utánpótlás-nevelés kiemelt jelentőségű a klubon belül működő valamennyi sportág életében. Az ARAGO Zrt. fontosnak tartja a sport mellett az élet egyéb területein sikeres tehetségek gondozását, ezért ARAGO-DVTK elnevezéssel tanulmányi ösztöndíj programot indít a matematika és a fizika tantárgy területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, Miskolcon tanuló középiskolások számára.

dvtk_akademia_180918ml_15.jpg

Fotó: Mocsári László

Az iskolák szaktanárai által javasolt 60 tehetséges középiskolás fiatal havonta 25-40 ezer forintos ösztöndíjban részesül, emellett heti 2 speciális felkészítő órán vehetnek részt matematika és fizika tantárgyból, elősegítendő a diákok minél eredményesebb OKTV és diákolimpiai szereplését is.

dvtk_akademia_180918ml_17.jpg

Mivel a jó sportolók számára ugyanolyan fontos a tanulás, mint a jó tanulók számára a rendszeres testmozgás, ezért külön sportolási lehetőséget biztosít számukra a DVTK a klub keretein belül művelhető sportágakban. Mindemellett valamennyi ösztöndíjban részesülő tanuló a DVTK labdarúgócsapatának hazai mérkőzéseire szóló éves bérletet kap ajándékba.

dvtk_akademia_180918ml_3.jpg

„Hálát kell adnunk, hogy tehetségek nevelésével foglalkozhatunk” – ezt Sántha Gergely, a DVTK ügyvezetője hangoztatta a program megnyitóján. Hozzátette: a speciális képzésen túl éves bérletet is kapnak a diákok, valamint lehetőséget, hogy csatlakozhatnak a klub különböző szakosztályaihoz.

dvtk_akademia_180918ml_8.jpg

A Földes Ferenc Gimnázium igazgatója, Veres Pál aláhúzta, ez országos szinten is egyedülálló és példaértékű kezdeményezés. Mint mondta, a programhoz szakmai partnerként csatlakozott a Miskolci Egyetem, akik kiemelt figyelemmel kísérik a diákok előmenetelét. Ezen túl kidolgozás alatt áll az ME-DVTK sportösztöndíj program, a DVTK egyetemista, és Miskolci Egyetemre felvételizni kívánó sportolói számára.

dvtk_akademia_180918ml_5.jpg

A program megnyitóján Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, a DVTK Tanácsadó Testületének tagja gratulációját fejezte ki a program 60 tehetsége felé. Kiemelte, a város öt állami fenntartású gimnáziumának (Avasi Gimnázium, Diósgyőri Gimnázium, Földes Ferenc Gimnázium, Herman Ottó Gimnázium, Zrínyi Ilona Gimnázium) tanulói vesznek részt a programban, amitől a diákok még jobb teljesítményét reméli.

dvtk_akademia_180918ml_13.jpg

A megnyitón az ösztöndíjasok részére átadták a DVTK focibérleteket, illetve az oktatók csoportbontásban megtartották az első szakköri foglalkozást is a stadion skyboxaiban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat