A verseny helyszínén kialakított konyhában az ország legjobb diákjai sürögtek-forogtak, köztük az a Kőhalmi Zsófia is, aki az iskola után szeretne Miskolcon maradni, és éttermet nyitni. A Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola diákja kiemelte: „mindenféleképpen a magyar konyhát szeretném erősíteni itthon”.
– Tudom, hogy ehhez nagyon sok munkára van szükség. Természetesen, mint mindenki, én is vezető szeretnék lenni, de ha például felszolgálni kell beállni, akkor sem mondanék nemet. Mindenből ki szeretném majd venni a részem – mondta.
Két-két pincér- és szakács-, valamint egy cukrásztanonc alkotta a csapatokat a Schnitta Sámuelről elnevezett gasztronómiai versenyen. A felkészítő tanárok idén is csak külső szemlélők lehettek. Cserei Lászlóné, a Szentpáli szakoktatója elmondta, reggeltől egészen este 10 óráig dolgoztak a fiatalok.
– Azt hiszem, nagyon jól bírták a kiképzést. Másnap a hideg ételeket kellett elkészíteniük, időben elkészültek azzal is, és gyönyörű lett a hidegtálunk, illetve a tortánk is. Nagyon büszke vagyok rájuk – mondta.
A Szentpáli történetében nem ez az első eset, hogy az iskola diákjai a legjobbak közé kerülnek. A versenyen mindig az első és a második hely valamelyikét szerezték meg. Ezzel pedig nemcsak az iskola, de a város és a térség kereskedelmi hírnevét erősítik. Dudás Tiborné, a BOKIK titkára rámutatott, fontosnak tartják az ilyen versenyeket, hiszen a duális képzés erősítésénél fontos, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok megismerjék ezeket a szakmákat.
A harmadik Schnitta Sámuel Gasztronómiai Emlékverseny döntőjében a csapatok alkalmi terítést készítettek, menükártyával, majd egy balatonfüredi Anna bál étel- és italsorát kellett összeállítaniuk.