A Magyar Nemzet Bank pályázatot írt ki négy vezető hazai közgazdasági felsőoktatási intézmény – a Miskolci Egyetem mellett a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Pallasz Athéné Egyetem – hallgatói számára.
A „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” című pályázat keretében arra kérik fel az érintett egyetemek hallgatóit, hogy az előzetesen megadott témakörökhöz kapcsolódóan olyan átgondolt, piackutatáson alapuló, kreatív koncepciót dolgozzanak ki, amelynek felhasználásával széleskörűen, költséghatékonyan érhetők el a pénzügyi fogyasztók.
– Nagy örömünkre szolgált, hogy a Magyar Nemzeti Bank négy, a gazdasági képzésben kiemelkedő egyetemet, köztük a miskolcit választott ki arra, hogy hallgatóik versenyezzenek a pénzügyi kultúra fejlesztéséért – nyilatkozta Deák Csaba kancellár. – A fiataloktól azt várjuk, hogy olyan ötleteket, javaslatokat hozzanak, amelyekkel még könnyebben megérthetővé válik és még szélesebb körben elterjed a tudatos pénzügyi, fogyasztói magatartás.
A jelentkezők négy témakörből választhatnak: „Felelős hitelfelvétel; Tudatos bankváltás/tudatos bankszámlaválasztás; Értékpapírszámla-lekérdező Alkalmazás (ÉSZLA) népszerűsítése; illetve Befektetési alapok – Ingatlanalap.”
A pályázat keretében mind a négy egyetemen 1-1 első, második és harmadik helyet hirdetnek ki. A pályázat miskolci egyetemi győztese 500 ezer forint, a második helyezett 300 ezer forint, a harmadik helyezett pedig 200 ezer forint pénzjutalomban részesül.
Pályázni lehet egyénileg, vagy maximum 3 fős csapatban is. A pályázatoknak március 16-án, csütörtök 16 óráig kell beérkezniük az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához.
A pályázat kapcsán további részletes információk a www.mnb.hu/fogyasztovedelem/civil-halo/otletpalyazat honlapon olvashatók.