A Kutatók Éjszakáján rendkívül színes programokkal várták az érdeklődőket a Rákóczi utcában, a Grabovskynál. Színművész, költő-képzőművész és képzőművész beszélgetett például az alkotói válságról, települések vezetői tárgyalták a közösségek válságát és sikerét, de a résztvevők gyakorlati ízelítőt kaphattak egy komplex művészeti terápiás módszerről is.

Életközépi krízis, házassági válság, válás, szakmai kiégés, veszteség, betegség – rajtunk múlik, hogy maguk alá gyűrnek, vagy új irányt adnak az életünknek. Hogyan lehet túlélni, kibírni, és javunkra fordítani életünk kríziseit, váratlan hullámvölgyeit? Van-e rá módszer? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk egy másik előadás során, sőt: test-tudatosság a válságkezelés szolgálatában és stílustanácsadás örökös megújulóknak is szerepelt a programban.

minap.hu: Fent és lent az életvasúton volt a mottója az intézet programjainak a Kutatók Éjszakáján. Mennyire aktuális a téma egy olyan korban, ahol számtalan „eszköz” áll rendelkezésre az életválságok leküzdésére?

Szabó-Tóth Kinga (Sz-T. K.): Azt mondhatom, hogy ez egy örökzöld téma, hiszen ahogy az emberiség történetében, úgy az egyén életében is mindig jönnek hullámhegyek és kerülünk újra és újra hullámvölgybe. Ez az egész egy ciklikus folyamat. A kérdés az, hogy amikor lent voltunk, hogyan tudtunk visszakapaszkodni, illetve hogy legközelebb, amikor hasonló helyzetben találjuk magunkat, akkor ügyesebbek leszünk-e, be tudjuk-e építeni a korábbi tapasztalatainkat az életünkbe. Szociológusként, szociális munkásként közösségeket, családokat, de egyéneket is fejlesztünk, segítünk. Természetesen fontosnak tartjuk azt a tudást és tapasztalatot, amit a szociológia, a szociálpszichológia tud ezekben a kérdésekben mondani. A Kutatók Éjszakája programjait a Pránaház Egészségközponttal rendeztük meg, hiszen ők is a prevencióra, az egészségtudatosságra hívják fel a figyelmet, arra, hogy ha a test beteg, akkor a lélekkel is kezdeni kell valamit, és viszont. Ezeket a „fent” és „lent” helyzeteket ők is ugyanúgy vizsgálják és kezelik, ahogyan tesszük azt mi is.

minap.hu: Az intézet több terület szakembereit fogja össze, így pontosan tud ezekre a kérdésekre válaszolni, akár lelki, társadalmi kérdésekről van szó?

Sz.-T. K.: Reményeink szerint aki eljött hozzánk a Kutatók Éjszakáján, választ kapott a kérdéseire. De hozzá kell tennem, ha jó kérdéseket teszünk fel, az már önmagában is fél siker. A Csepeli Györggyel folytatott beszélgetés során is az egyik legfontosabb pont az volt, hogy az embernek képesnek kell lennie tudatosan figyelni önmagára. Ez is egy fontos üzenete az estének: tudatosan kell élni, önmagunkra is állandóan reflektálni kell, tükröt kell tartani egymásnak, ahogy például egy szociológus a társadalomnak, vagy ahogy az egyének interakcióban egymásnak. Ez fontos dolog.

minap.hu: Mik a tapasztalatok, a magyarok ebben mennyire jók, vagy éppen ellenkezőleg: rosszul csinálunk valamit?

Sz.-T. K.: Én azt látom, hogy nagyon sok ember nem mer szembenézni magával, valahogy ódzkodunk ettől. Illetve például addig járunk terápiára, amíg tetszik az a tükörkép, amit látunk magunkról. Gyerekcipőben jár a magyar társadalom az önreflexióban, van még hová fejlődni.

minap.hu: Ez a magyar néplélek sajátja, vagy – ahogy a Csepeli György szociálpszichológussal folytatott pódiumbeszélgetés során is utalás történt rá – van valamiféle közép-európai „hagyománya” annak, hogy ennyire képtelenek vagyunk szembenézni önmagunkkal és a problémáinkkal? Illetve ki lehet ezt „nőni”, meg tudjuk ezt haladni egyéni és társadalmi szinten?

Sz.-T. K.: Egy kettős tükörről beszélhetünk, mert egyrészt nem nézünk szembe a problémákkal, másrészt pedig hajlamosak vagyunk arra is, hogy felnagyítsunk dolgokat, amit lehet, hogy nem kellene. Meglátásom szerint mindkettő megvan Közép-Kelet-Európában.

minap.hu: És milyen megoldás van mindezekre, hogyan tudunk kikerülni ebből a körből?

Sz.-T. K.: Azt gondolom, bár szociológus vagyok, és társadalomban gondolkodom, de ezt egyéni szinten kell kezdeni. Mindig azt tapasztaltam, hogy ha egyénileg, magunk tudjuk elszórni a cselekvés, a tisztán látás vagy a jó kérdések magvait, akkor van nyert ügyünk. Mi ezt igyekszünk elültetni a hallgatóinkban. Nagyon hiszünk abban a tanítás során, hogy ha a diákok szemét sikerül felnyitnunk, értelmes és érvényes kérdéseket teszünk fel nekik és ezt ők is megtanulják; ha magukra tudnak reflektálni, akkor az nekem már rendben van. Mert ők aztán majd ezt viszik tovább a világban. Az egyéni és a kisebb közösségek között kell ezt elkezdeni, aztán lehet társadalmi szinten tovább építeni.