Szász László, a Miskolci Sportcentrum Kft. ügyvezetője elmondta, kedd hajnalban újrakezdhették a munkát, miután kiszáradt a pálya, és gőzerővel dolgoznak a rekortánon. A piros színű tömítő-kötőréteg száradási ideje 24 óra, de csak száraz időben végezhetik munkájukat a kivitelezők. Megtudtuk azt is, szeptember hatodikán érkeznek a pályafestők és a hitelesítők, tíz nap múlva pedig kész lehet a pálya. Az ügyvezető hozzátette: a tervek szerint szeptember utolsó hétvégéjén a miskolci iskolák újoncbajnokságával avatják fel a pályát.
A második ütemben épül majd meg a 80 méteres, hatsávos fedett futófolyosó a pálya mellett. A tervek szerint decemberre elkészül, így az atléták télen már fedett helyen is edzhetnek. Ugyancsak a pálya elkészültét követően alakítják ki a kiszolgáló helyiségeket – öltözők, mellékhelyiségek, orvosi szoba, irodák, versenyközpont – a komplexum Miskolctapolcai út felé eső oldalán.