2024. április 19. Emma
"Az idei a versenyképesség költségvetése" – Ülést tartott Miskolc közgyűlése
minap.hu
|
2019. február 21. 19:47
|
frissítve: 2019. február 24. 09:35
Februári rendes ülését tartotta pénteken Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Napirenden szerepelt egyebek mellett a város idei költségvetése, tájékoztatták a közgyűlést levegőtisztaság-védelmi pályázat elnyeréséről, s döntöttek a képviselők építéshatósági ügyekben is.

Napirend előtt

Kriza Ákos polgármester napirend előtti expozéjában elmondta, tegnap egy örömteli találkozón vettek részt, Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztériumban bejelentették, hogy a Lufthansa Technik AG. Miskolcot választotta új szervziközpontja helyszínéül.

kozgyules_190222ml_1.jpg

A rendszerváltás óta nem került sor ekkora, egy összegű beruházásra Miskolcon. Ez egy újabb kiemelkedő lépés a város fejlődésének életében. A német beruházással 400 magasan képzett szakembernek adnak munkát. Kriza Ákos kiemelte: nem összeszerelő üzem érkezett a városba, magas hozzáadott értékű munkát fognak itt végezni. S hogy miért éppen Miskolcot választották? - A cég alelnöke úgy nyilatkozott, a kiváló infrastruktúra., a jól képzett munkaerő, a jó úthálózat és a remek együttműködés miatt jöttek ide, kiváló partnerre találtak a miskolci gazdaságfejlesztési csoportban - emlékeztetett Miskolc polgármestere, hozzátéve: a siker érdekében komoly előkészítő munkát kellett végeznie a kormánynak és a városvezetésnek is. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentésekor is kiemelte: komoly együttműködés van a város és a kormány között, Miskolc megkerülhetetlen gazdasági tényező. Rendkívül fényes a város perspektívája, ma már bármely globális vállalat igényeit ki tudja elégíteni. Sok sikert a Lufthansának Miskolcon, Miskolcnak pedig sok sikert a következő évek gazdasági fejlesztéseihez – zárta szavait a városvezető.

Napirend előtt expozéját követően, Kriza Ákos egyéb hivatalos elfoglaltságai miatt átadta az ülés vezetését Kiss János alpolgármesternek. Szélyes Domokos, a Miskolc Holding gazdaságfejlesztési ingatlangazdálkodási beruházási és műszaki vezérigazgatója a Lufthansa-beruházás kapcsán arról szólt, Miskolcnak ezúttal is hatalmas versenyben kellett helytállnia.

kozgyules_190222ml_8.jpg

A cég világviszonylatban közel 100 települést vizsgált meg, potenciális befektetési helyszínekként. Ezek között sikerült nyernie  Miskolcnak, a tudatos város- és gazdaságfejlesztésnek köszönhetően. - Olyan befektetési és infrastrukturális környezetet alakítottunk ki, hogy most már jó eséllyel szállhatunk harcba az ilyen nemzetközi nagyberuházásokért. Ipari parkokat hoztunk létre, az oktatást úgy alakítotjuk, hogy piacképes tudást biztosítson a munkaválalóknak, és kielégítése a cégek igényeit - hangoztatta Szélyes Domokos, kiemelve a kormányzati együttműködés. támogatás jelentőségét. - Nem volt meglepő számunkra, hogy egy ekkora beruházás érkezik ide, biztosak voltunk benne, hogy meglesz a gyümölcse a munkának. Az, hogy egy ilyen világcég választott minket, azt is megmutatta, hogy elkötelezettek vagyunk a magas minőséget és hozzáadott értéket képviselő beruházások letelepítéséért. Célunk, hogy Miskolc egy határokon átívelő,  regionális innovatív központ leegyn - a Lufthansa beruházása megerősítette, hogy jó úton járunk ehhez - hangsúlyozta a vezérigazgató.

kozgyules_190222ml_5.jpg

1. Először az önkormányzat költségvetésével és vagyongazdálkodásával kapcsolatos előterjesztéseket tárgyalta a közgyűlés.

Javaslat az Önkormányzat 2019. évi költségvetésének megállapítására, a költségvetési rendelet megalkotására és egyéb kapcsolódó döntések meghozatalára

Javaslat az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló 40/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosítására, valamint vagyongazdálkodással kapcsolatos további döntések meghozatalára

Javaslat ingatlanhasználat biztosítására civil szervezetek és nonprofit gazdasági társaság részére

Javaslat az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2018. (III.6.) Önkormányzati rendelet módosítására (IV. negyedéves korrekció)

Javaslat Önkormányzat saját bevételei és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei várható Összegének rnegállapítására a 2020-2022. évekre

Javaslat a Lufthansa Technik Miskolc Kft. által a Miskolc 12995/6 helyrajzi számú ingatlanon végrehajtandó projekt önkormányzati szempontból kiemelt beruházássá történő nyilvánítására

Hozzászólások:

Soós Attila (Fidesz) frakcióvezető: kijelenthetjük, hogy az ágazat Mercedesét sikerült Miskolcra hozni a Lufthansával. A város alapjai a gazdaságfejlesztésben rejlenek, az újraiparosításban van a jövő. Miskolc immár nemzetközileg is ismert, regionális ipari központ lett, emellett igen erős turisztikai vonal is. Óriási fejlődés ment végbe a városban, az utóbbi években. Az MSZP-s városvezetés idején közbeszéd tárgya volt, hogy a déli ipari park környékén nem lehet ipari fejlesztést végezni, mert mocsaras a vidék. Nos, a Joysonban már több mint 1800-an dolgoznak…

kozgyules_190222ml_13.jpg

A déli ipari park is bővül, a 2010-ben még félig üres mechatronikai park pedig betelt. A befektetők látták a vállalkozásbarát környezetet, a tettre készséget, az akarást. Nemcsak az rendszerváltozás utáni legnagyobb beruházás, hanem minden idők legnagyobb gazdasági beruházása a Lufthansáé. Ehhez kellettek a miskolciak, a városvezetés, a szakemberek, a vállalkozók, az egyetem ismertsége és elismertsége, mindez hozzájárult, hogy a városnak bizalmat szavazzanak. Ez a siker megerősíti a miskolciakat, folytatják a munkát, hogy tovább erősödjön a város.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: a város jövője szempontjából történelmi jelentőségű a tegnapi bejelentés. A Lufthansa-beruházás olyan jelentőségű, mint amikor a Fazolák jöttek, kohókat hoztak létre, az is évszázadokra kiható, ipari döntés volt. Miért jöttek ide a Fazolák? Mert adottak voltak a feltételek a vasgyártáshoz. Most is adottak a feltételek ahhoz, hogy egy ekkora cég települjön Miskolcra. Adott a gazdasági környezet, az ipari park, az egyetem, a szakiskolák utánpótlása. A költségvetésről: az út, az irány megfelelő és jó. Az adóbevételek 2018-ban már több mint 15 milliárdot tettek ki, ami várakozáson felüli eredmény. Többet fordíthatunk a város fenntartására, szépítésére, a biztonság növelésére.

kozgyules_190222ml_11.jpg

Kovács László (Fidesz-KDNP) frakcióelnök: a Lufthansa történelmi léptékű nagyberuházást hoz létre Miskolcon. Ehhez kellett egy gazdaságfejlesztési csapat, és kellett, hogy 2010-től tudatosan stabil költségvetést terveznek, s szigorúan be is tartsák ezt. A tavalyi évben lépte át először a 100 milliárdot a költségvetés, a főösszegét tekintve. 14,5 milliárdos helyi iparűzési adóbevétel, a városi dolgozók bére több mint 40 százalékkal emelkedett. Nemcsak a város, hanem a lakói is gyarapodtak tehát. Folyamatos a nyomortelepek felszámolása, növekszik a biztonság, folyamatban van a közterületi kamerarendszer bővítése. 2019 a nagy horderejű beruházások, építkezések éve lesz. Miskolctapolcán országos jelentőségű wellnessközpont épül, elindul a várfejlesztés második üteme, az új művészeti központ kialakítása. Az egykori leánykollégiumból pedig 21. századi igényű irodaházat alakítanak ki. A húszemeletes toronyházat is átalakítják, apartmanház lesz a cégek dolgozói számára. Ahogy az ország, úgy Miskolc is jó kezekben van.

Nagy Ákos (Fidesz) képviselő: minden idők legnagyobb beruházása a Lufthansáé. A költségvetés legerősebb üzenete, hogy van egy jövőképe a városvezetésnek, ismeri a miskolciak igényeit, és tud forrást biztosítani ezek kielégítéséhez. A szocialista kormányok és városvezetés korábban „lélegeztetőgépen” tartották a várost. Örömmel látja, hogy folytatódik a nyomortelepek felszámolása, idén további 50 millió áll rendelkezésre, erre a célra. Sok támadás érte a várost emiatt a jogvédők és a balliberális ellenzék részéről, akik helyben sem voltak a városvezetés társai ebben a munkában egyetlen percre sem, holott 35 ezer miskolci támogatta aláírásával a nyomortelepek felszámolását. Továbbra sem hajolnak meg a liberális, baloldali hőbörgők előtt.

kozgyules_190222ml_20.jpg

Hollósy András (Fidesz) képviselő: fontos szólni a sportfejlesztésekről is. Négy első osztályú látványsport-csapata van a városnak, számos beruházást valósítottak, valósítanak meg ezen a területen is. A lakossági sportolási lehetőségeit is támogatják, ezek a beruházások is folytatódnak.

Badány Lajos (Jobbik) frakcióvezető: az uniós pénz és állami támogatás igen jelentős volt tavaly, de ezek 2020-ra döntően kifutnak. Alacsonynak látja a saját bevételek arányát. Véleménye szerint hátrányosan érinti a várost a lakosság fogyása. Tavaly 2 milliárd forint hitelt hívtak le.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: azt próbálják elhitetni, hogy a költségvetés főösszege dinamikusan nőtt, holott a költségvetés egyenlege mínusz 21 milliárd forint. A legaggasztóbb, hogy működésre közel 3 milliárddal többet terveznek, mint amennyi a bevétel. Ennyi működési hiány nem lehet. Ha dinamikusan nőnek az adóbevételek, és 3 milliárdos a hiány, akkor az szomorú. Hová tették a több adóbevételt, mivel élték fel? A növekvő adóbevételek egy jelentős részét a környezetvédelemre, a levegő minőségének a javítására kellene fordítani. Meg kellene vizsgálni, hogy a környezetvédelmi problémák megszüntetése érdekében mit tud tenni a város. Modern kazánok beszerzését támogathatná a város például, ingyenessé lehetne tenni a villamos használatát, rossz levegőminőség esetén. Nincs olyan ellenzéki képviselő, aki nem örül a Lufthansa-beruházásnak, reméli, hogy megvalósul.

kozgyules_190222ml_6.jpg

Novák Józsefné (Fidesz) képviselő: folyamatban van Diósgyőr fejlesztése, a várfejlesztés második üteme. A diósgyőri stadion, több mint 17 milliárdból újult meg, s újabb 10 milliárd jut a városrész fejlesztésére a következő években. Városszépítési program valósul meg Diósgyőrben, több ponton már megkezdődött a kivitelezés. A városrész újjászületik, szebb, komfortosabb környezetben élhetnek majd a diósgyőriek.

Nagy-Korsa Judit (DK) képviselő: EU-s pénzekből fejlődik Diósgyőr, Miskolctapolca. A diósgyőrieknek hiányzik a strand – ez megépül? „Ő is liberális hőbörgő”, de egyet ért a nyomortelepek felszámolásával. Kérdés, hogy ezek az emberek hová mennek? Ezt a városnak, a közgyűlésnek kellene megoldania.

Pakusza Zoltán (Független) képviselő: mindannyian örülünk a Lufthansa érkezésének, örömére szolgál, hogy a választókörzetében is fejlesztenek. Tapasztalja, hogy a külvárosi övezetekbe az együttélési szabályokat be nem tartó emberek költöznek, szeretné, ha nem jönnének létre új telepek.

Nehéz Károly (Fidesz) képviselő: a költségvetés számaira senki nem mondhatja, hogy kitalációk. Miskolctapolca 8 éve egy feledésbe merült városrész volt, fürdőhelyén romokkal, ma pedig az ország egyik legkeresettebb idegenforgalmi helyszíne. Megújul a sétány több mint 600 millióból, és folytatódik a strandfejlesztés, ami a nemzetközi fürdővilág elitjébe emeli majd Miskolctapolcát. A kormány 12,7 milliárdot biztosít a fejlesztésre, 3 ütemben.

kozgyules_190222ml_29.jpg

Szécsényi Marianna (Fidesz) képviselő: a városvezetés és a kormány együttműködése eredményeként a költségvetés stabil, növekedési pályára állt a város. A Rendészeti Bizottság elnökeként üdvözölte, hogy a közbiztonság javítására is komoly források jutnak. Bővítik a térfigyelőkamera-rendszert, a kivitelezés folyamatban van. Idén kialakítják az új operatív műveleti központot, ez szintén örömteli. Tartjuk a polgármesteri ígéretet: Miskolc lesz a legbiztonságosabb megyei jogú város. Körzetét, Martinkertvárost is fejlesztik, sok forrást fordítanak a csapadékvíz elvezetésére, utakat, járdákat újítanak fel. 80 millióból az orvosi rendelőt is felújítják, fejlesztik a játszótereket, közparkokat.

Katona Ferenc (Fidesz) képviselő: erős politikai lobbi és komoly szakmai stáb sikere a Lufthansa-beruházás. Körzetében is sok beruházás valósult meg. Hidat újítottak fel a Soltész-Nagy Kálmán utcában, kerékpárút épült, elkezdik a csapadékvíz-elvezetés fejlesztését. A Búza téri őstermelői és a Zsarnai piac fejlesztése is elkezdődik, a Selyemréti Strandfürdő szintén fejlesztés alatt áll.

Barta Gábor (Fidesz) képviselő: fontosnak, hogy a civil szervezetek támogatásáról is döntenek. Forrást biztosítanak számukra, és akadálymentesítéssel, ingyenes ingatlanhasználattal is támogatják őket.

Gazdusné Pankucsi Katalin (Fidesz) képviselő: folytatódik a város tudatos építése, fejlesztése, a várospolitikai elképzelések a költségvetésben is jól nyomon követhetőek. Sokat javult a város közbiztonsága, rég nem látott fejlesztések indultak, zajlanak Miskolcon. A városlakók ezt a mindennapjaikban is érzékelni fogják. Utak újultak meg a körzetében is, idén megkezdődik a kerékpárút építésének második üteme. Külön gondot fordítanak a csapadékvíz elvezetésére.

Kovács László (Fidesz-KDNP) frakcióelnök: az MSZP-s városvezetés bebizonyította, lehet úgy vezetni Miskolcot, hogy csődközelbe kerüljön, mi pedig bebizonyítottuk, lehet úgy is vezetni, hogy stabil és kiszámítható költségvetés mellett, fejlődési pályára álljon.

kozgyules_190222ml_35.jpg

Kiss János alpolgármester. ő a szocialista képviselők helyében inkább csendben maradna. 2002-2010 között pénzügyi sikertelenség jellemezte a várost, 36 milliárdos hiányt kellett konszolidálni 2010 után. Ő nem lenne büszke erre a "teljesítményre", és az MSZP képviselői helyében nem merne kritikát megfogalmazni a jelenlegi, egyensúlyban lévő költségvetésre. Most emlegetni költségvetési kockázatokat méltatlan és szakmailag is tarthatatlan, ez a költségvetés is stabil alapokon áll. Az adóbevételek minden rekordot megdöntöttek tavaly, 15 milliárd forint fölötti a helyi adóbevételek nagysága. A működési többlet is pozitív, nem felélni kívánják a bevételeket, hanem felhasználni beruházásokra, fejlesztésekre. A legnagyobb fejlesztések a Modern Városok Programon belül valósulnak meg, tehát nem EU-s támogatásból, hanem kormányzati finanszírozásból. Nem vagyunk kiszolgáltatva az EU-s forrásoknak. Új szociálpolitikát is hirdettek, munkaalapúvá tették ezt a segélyezés helyett. Az idei a versenyképesség költségvetése.

2. Az önkormányzat igazgatásával és településfejlesztéssel kapcsolatos előterjesztések

Javaslat telepítési tanulmányterv és Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendeletének módosításához kapcsolódó településrendezési-és tervezési szerződés jóváhagyására

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítására és kapcsolódó döntés meghozatalára

Javaslat a Közgyűlés tájékoztatására a LIFE IP HungAiry levegőtisztaság-védelmi pályázat elnyeréséről és a projekttel kapcsolatos tervekről

Javaslat a Közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről

Zárt ülés.

 

 

 

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat