Az első félidőben jórészt az MTK irányította az eseményeket, többször adódtak helyzeteik, de vagy Antal Botond kapus, vagy egy blokkoló védő mindig megakadályozta a gólt. Nagyon a kapuhoz szegezni azonban nem sikerült a DVTK-t, időnként összejött egy-egy ígéretes kontratámadás. Az egyik ilyenből a 19. percben Vernes Richárd könnyen gólt is szerezhetett volna, ám pontatlanul emelt nyolc méterről.
A második félidő elején a diósgyőrieknél volt többet a labda, úgy tűnt, az MTK próbálja kijjebb csalni az ellenfelét, mert amikor labdát szerzett, sokáig járatta hátul. Aztán fel is tudták törni a DVTK védelmét, tíz perc elteltével előbb Lencse László szerezhetett volna gólt (Antal Botond sokadik nagy védését mutatta be), majd meg is született a kék-fehérek gólja, Bognár István a labdát tökéletesen középre, Myke Bouard Ramos fejére ívelte, aki nem hibázott (1-0). Két perccel később Lencse László akár el is dönthette volna a meccset, de ziccerben, hat méterről középről jócskán kapu fölé lőtte a labdát.
Fernando Fernández Forgács Dávidot, elöl pedig Makrai Gábort küldte be csereként, az MTK-tábor pedig Torghelle Sándornak örülhetett, aki egy hete győztes gólt szerzett a hajrában Felcsúton. Egy perccel a beállása után most is megvolt a lehetősége, hogy lezárja a mérkőzést, de a lövéséből csak szöglet lett.
Az MTK így is megnyerte a mérkőzést, a Diósgyőr négy kör után továbbra is csupán egyetlen pontot tudhat a magáénak.
OTP Bank Liga 4. forduló
MTK Budapest - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
- Gratulálok az MTK győzelméhez, a mai mérkőzésen az eredmény a legrosszabb, de a játékosaimról jókat tudok mondani a legutóbbi két idegenbeli mérkőzéssel összehasonlítva, egészen más arcát mutatta a csapat. Erre lehet építeni, hozták a játékosok a minimumot, jól küzdöttek a klub színeiért. Természetesen sokat kell még javulnunk.
Három idegenbeli mérkőzésen vagyunk túl, az FTC, a DVSC is kemény ellenfél volt, és ahogy hét közben mondtam, az MTK az egyik legstílusosabb csapat az élvonalban jó játékosokkal, akiket egy kiváló edző irányít. Tisztában voltunk a rajt előtt is, hogy ilyen a sorsolásunk, mindig nehéz a sok változást hozó rajton négyből háromszor idegenben pályára lépni. Jobb lenne, ha nem lennénk késésben a csapatjáték kialakításában, de 29 mérkőzés maradt még, optimista vagyok, hogy előrébb lépünk a tabellán. Ugyanakkor realistának kell lennünk, idén is az NB I.-ben maradásért játszunk, ahogy az elmúlt két évben - értékelt Fernando Fernandez diósgyőri vezetőedző a klub honlapjának.