2024. március 29. Aguszta
Belefulladt egy 15 éves fiú a Balatonba
MTI/life.hu
|
2018. augusztus 12. 09:50
|
frissítve: 2018. augusztus 13. 07:55
Megtalálták a vízimentők annak a 15 éves fiúnak a holttestét, aki szombaton tűnt el a Balatonban Balatonvilágosnál – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombat este.

Orbán Zoltán elmondta, a vízimentők szonár segítségével találták meg a fiú holttestét a Club Aliga előtti vízterületen. Mivel idegenkezűség gyanúja nem merült fel, az eset körülményeit közigazgatási hatósági elkárás keretében vizsgálják – tette hozzá a szóvivő.

vizbe_fullad.jpg

Képünk csak illusztráció!

Orbán Zoltán korábban elmondta, a ságvári fiú egy vízibicikli csúszdájáról csúszott a vízbe, majd elmerült a Club Aliga előtti vízterületen. A szintén a vízibiciklin tartózkodó nővére kiúszott a partra és ő hívott segítséget. A lány elmondása szerint testvére tudott úszni.

A fiút négy rendőrhajóval és a vízimentők két hajójával keresték, valamint helikopter is segítette a kutatást – közölte a szóvivő.

Vegyük észre, ha baj van!

A fuldoklást nehéz felismerni, ugyanis valójában nem úgy néz ki, mint a filmekben. Nincs heves csapkodás, kiabálás segítségkérés, csak csendes haldoklás. Csak egy kisebb csobbanást hallani, és aztán szinte semmit. Amerikában a 15 év alatti gyerekek esetében a véletlen balesetek között a fulladás a második leggyakoribb haláleset. A körülbelül 750 gyerekből, akik idén meg fognak fulladni, 375 körülbelül 23 méterre lesz a szüleitől. Az ilyen fulladások10 százalékában a felnőttek gyakorlatilag végignézik a tragédiát, csak éppen nem tudják, hogy mi történik.

fuldoklik_gif.gif

A fuldokló emberek többsége képtelen segítséget kérni, hiszen a légzőszervet elsősorban légzésre tervezték, a beszéd csak másodlagos funkció. Mivel a fuldokló szája hol a víz alatt, hol felette van, csak kapkodva tudja venni a levegőt, így nem tud segítséget hívni.

Ezek a jelei annak, ha valaki fuldoklik:

  • A fej vagy a száj a víz alatt van, esetleg a vízfelszín környékén
  • A fej nyitott szájjal hátra döntve
  • Üres és üveges tekintetek, nem képes koncentrálni
  • Becsukott szemek
  • A haj csapzott, belelóg a szembe
  • Nem használja a lábait
  • Hiperventillál, zihál
  • Próbál úszni, de nem halad semerre
  • Megpróbál a hátára fordulni
  • Olyan mozgást végez, mintha egy létrára próbálna felmászni
Nem

Olvasnivaló

Ajánlat