A projekt részeként azokat a fákat vágják ki, amelyek tájidegenek, gyökérzetükkel veszélyeztetik az ott lévő pincéket, támfalakat. Narancssárga „X” jelöli most azokat a Kínában és Koreában őshonos bálványfákat, amiket hétfőn kezdenek el kivágni. Jellemzőjük, hogy nagyon gyorsan megnőnek, a történelmi Avason található belőle olyan is, ami alig 2-3 éves, és már a házak fölé magasodik – ami azonban ennél is nagyobb gondot okoz, az a gyökere. Bencsik Béla, az Avasi Borút Egyesület tagja is rámutatott ugyanis, a gyökerek olyan mélyen mennek le a talajba, hogy érinthetik a pincék belterét, és gyakorlatilag „bevezetik” oda a vizet, ha ezek a fák esetleg elpusztulnak és a gyökérzetei oszlásnak indulnak.
Nemcsak az avasi pincéknél igyekeznek megszabadulni a fáktól, hanem az Avasi református templom előtt is. A templom lelkésze szerint nemcsak azért kell kivágni őket, mert kiszorítják a többi növényt, hanem a közbiztonságnak is jót tenne, ha átláthatóbb lenne a környék. Hangó István elmondta, a viszonylag félreeső területen többször találtak már kifosztott pénztárcákat és táskákat.
A kivágott fák helyett természetesen új növényeket telepítenek, hiszen fontos szempont a csapadék okozta erózió elleni védelem és az áthalmozott kőzetrétegből álló meredek rézsűk állékonyságának megóvása. Fontos ugyanakkor az is, hogy ennek eredményeként a város felől láthatóvá válik az önmagában is attrakciót jelentő terület.
Első körben 5 bálványfát vágnak ki a szakemberek, amelyről korábban széleskörű egyeztetést folytatott a Polgármesteri Hivatal a civil- és szakmai szervezetekkel, valamint a református egyházzal.
A munkát február 16-án, hétfőn kezdik meg az Avasi református templom előtti területen. A munkák idején reggel 7 órától délután fél 4-ig a Kálvin János utca érintett szakaszán forgalomkorlátozásra, sávlezárásra kell számítani az autósoknak. A járda egy szakaszát is lezárják a gyalogosok elől a balesetveszély miatt. Előreláthatólag két nap alatt végeznek a szakemberek a munkával.