2024. május 06. Ivett, Frida
A Brassót „kisöpörve” a MOL Liga döntőjében a Jegesmedvék!
minap.hu
|
2015. február 22. 19:54
|
frissítve: 2015. február 24. 17:24
A Miskolci Jegesmedvék három év után ismét döntőt játszhatnak a MOL Ligában, miután az elődöntőben sorozatban negyedszer is megverték a Brassót.

A mérkőzés elején leginkább mezőnyjáték folyt, igazi helyzet nélkül, közben pedig öröm volt hallani a miskolci szurkolók maroknyi, ám annál lelkesebb csoportjának hangos bíztatását. A 3. percben Roczanov oldalról, nehéz szögből – szinte pontosan onnan, ahonnan Mihály tegnap gólt lőtt – lövésre szánta el magát. A löket meglepte Polcot, és a pakk végül a kapuba vágódott (0-1). Ezt követően a Jegesmedvék egyre nagyobb fölényben kerültek, számtalan nagy helyzetet dolgoztak ki, és a Brassó csak Polcnak köszönhette, hogy nem kaptak több gólt.

Dansereau kapásból bevágta

A második harmadban sem változott a játék képe: a vendégek fölényben játszottak, sorra alakították ki a helyzeteiket, de nem találtak be, pedig Cohen és Dansereau is egyedül állt már a kapussal szemben. Nagyon jól működött a miskolciak letámadása, amely miatt a brassóiak nem is nagyon tudtak nyugodtan támadást vezetni. Bálizsnak az első komoly védését a második harmadban a 8. percben kellett bemutatnia. Ezt követően emberelőnyben játszhatott a Brassó, és bár próbálkoztak, Bálizs eszén nem tudtak túl járni. A nagy nyomás végül a 18. percben vezetett újabb miskolci gólhoz. Tóth adott középre, és a lendületből érkező Dansereau kapásból vágta a pakkot a kapuba (0-2).

Izgalom nélkül

A harmadik harmad sok izgalmat már nem tartogatott. A Brassó próbálkozott, de semmiféle átütőerő nem volt bennük. Három és fél perccel a vége előtt Popovics kiállításánál a kapust is levitték a hazaiak, így kettős előnyben, 6 a 4 ellen játszhattak, de komoly veszélyt már nem jelentettek, sőt a Macik 4-5 alkalommal is megpróbálták a védőharmadból az üres kapuba lőni a korongot, de mindig tévedtek egy kicsit. A lefújás után Pysarenko nem bírta elviselni a kudarcot, megpróbált verekedést provokálni, de a bírók lefogták.

jegesmaci_brasso_150218ml_15.jpg

A sárga-feketék kitűnő játékkal, az ellenfélnek esélyt sem adva győzték le sorozatban negyedszer is a Brassót, így 4-0-ás győzelmi aránnyal, „söpréssel” kerültek a MOL Liga döntőjébe.

ASC Corona Brasov - Miskolci Jegesmedvék

0-2 (0-1, 0-1, 0-0)

Brassói jégcsarnok 1500 néző

V: Bachurik, Trandafir, Butucel

Gól: senki ill., Roczanov, Dansereau

Kiállítás: 6 perc illetve 8 perc

Miskolci Jegesmedvék: Bálizs – Boyle, Gőz, Sagert, Hajós, Popovics, Metcalfe, Roczanov, Nagy, Láda B., Cohen, Becze, Tóth, Dansereau, Láda P., O’Donnell, Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Dósa, Fliszár, Duschek(k). Edző: Majoross Gergely. 

ASC Corona Brasov: Polc  – Molnár, Fodor, Saluga, Dumitru, Filip, Pysarenko, Mihály, Imecs, Obsut, János, Klouda, Zsók, Bálint, Virág, Nagy, Petres, Péter, Márton, Hietamaki, Mátyás, Fülöp(k). Edző: Kovács László.

Majoross Gergely: - Nagyon tetszett a mai játékunk, sok energiát fektettünk be és végig uraltuk a mérkőzést. A Brassó kitűnően védekezett, ezért nem alakult ki nagyobb különbség, de a mai teljesítményünkkel, annak részleteivel elégedett vagyok, és ez bíztató a jövőre nézve. Éhesek vagyunk a további sikerekre a döntőben is. Szeretnénk megköszönni a támogatást mindazoknak, akik bárhonnan szurkoltak nekünk, és kiemelten azoknak a szurkolóknak a bíztatását, akik ide is elkísértek bennünket!

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat