Mint ismert, augusztus elején a DVTK szakmai vezetősége Busai Attilát és Ugrai Rolandot a második csapathoz küldte a teljesítményük miatt. Előbbi szerződésének felbontásáról már szerdán döntés született, míg utóbbitól az átigazolási időszak utolsó napján váltak meg. Ugrai – Busaihoz hasonlóan – szabadon igazolhatóvá vált.
A második csapathoz irányított támadó két év után távozik a klubtól. A Diósgyőr a szűkszavú közleményében sok sikert kíván a játékosnak a további pályafutásához.
Van érkező is ugyanakkor a csapatnál: az U21-es válogatott Szabó Bence a Videotontól érkezett kölcsönbe. A ballábas középpályás az előző bajnokságban hatszor szerepelt az élvonalban, és négy mérkőzésen pályára lépett az Európa Liga selejtezőjében is.
Szabó Bence 1998-ban látta meg a napvilágot Székesfehérváron, itt is lett igazolt labdarúgó. Majd a közeli felcsúti akadémián nevelkedett, ahol a felnőtt keretbe is beverekedte magát.
A Puskás Akadémiától a Videoton FC-hez igazolt, ahol az előző szezonban pályára lépett az Európa Liga-selejtezőkön, majd az NB I-ben is, azonban a szezon tavaszi felét már a másodosztályú Nyíregyháza Spartacus csapatánál töltötte kölcsönben. A kölcsön lejárta után ezt az idényt a székesfehérváriak második csapatánál kezdte, ahol eddig mind a három NB III-as mérkőzésen pályára lépett.
Szabó Bence is tagja volt megannyi magyar korosztályos együttesnek. Az U19-es gárdában 14 mérkőzésen is pályára lépett, amely találkozókon kétszer az ellenfelek kapujába talált.
– Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek! – nyilatkozta Szabó Bence, aki a DVTK-ban 20-as számmal szerepel. – A Puskás Akadémiáról ismerem Tajti Józsefet, akinek a hívásán egy percig nem gondolkodtam, mert kiváló lehetőség Diósgyőrben focizni. Igyekszem minél hamarabb beverekedni magam a csapatba, és a DVTK hasznos tagjának lenni. Azért is szeretnék minél több játéklehetőséget kiharcolni, mert csak így tudok visszakerülni az U21-es válogatott keretébe.
– Szabó Bence nagyon tehetséges játékos, aki fiatal kora ellenére már játszott az Európa Liga selejtezőjében is – mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – A középpálya minden részén bevethető, középen és a szélén, illetve a támadó, valamint a védekező középpályás posztján is. Nagy potenciált látok benne, rövid időn belül a csapat erőssége lehet.
Szabó Bence pénteken délelőtt már új társaival edzett.