A fesztivál évről-évre vendégül lát a határainkon kívül élő magyar kórusokat, így minden évben a résztvevő 25-30 együttes között lehetőségük nyílik erdélyi, felvidéki és kárpátaljai együtteseknek is a bemutatkozásra.
A háromnapos rendezvény utolsó napján (vasárnap) három énekkar találkozott egymással délután 4 órától a Szent Anna templomban: a Forrás Kamarakórus, a békéscsabai Calandrella Kamarakórus és a szolnoki Bartók Béla Női Kamarakórus. Este 7 órától pedig két énekkar – a miskolci „In Aeternum” Bartók Kórus és a kecskeméti Somnium Laude Kamarakórus – és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Vonószenekara adta elő Vivaldi Credo című művét a Minorita templomban.
A Miskolci Kórusfesztivál Alapítvány 1989-ben alakult 18 intézmény összefogásával a fennállásának akkor 5. évfordulóját ünneplő Hassler Énekegyüttes kezdeményezésére.
Az alapítvány legfőbb célja, hogy felpezsdítsék Miskolc és környéke kóruséletét. Éppen ezért évről-évre megrendezik a Nemzetközi Kamarkórus Fesztivált, melynek anyagi és erkölcsi támogatását is az alapítvány állja. Az egyik legfontosabb törekvésük, a kórusmuzsikát igénylő és értő közönségréteg kialakítása, valamint a városunkban és megyénkben működő énekkarok menedzselése.
Az alapítvány kuratóriuma elsősorban az ifjúság zenei nevelésében látja mozgalmuk jövőbeni garanciáit. Az iskolai énekoktatás óraszámának drasztikus csökkenése, a médiák komolyzenét hanyagoló műsorpolitikája, az értékrend átalakulása miatt mind fontosabbnak tartják e mikroközösségek megtartását, fejlesztését, bemutatkozási lehetőségeik megteremtését, új együttesek létrehozását, illetve vezetőik szakmai fejlődésének elősegítését.
Ennek érdekében szakmai továbbképzést, bemutató kórusfoglalkozásokat tartanak, melynek célja, hogy a karvezetők, énektanárok találkozhassanak a szakma legjobb hazai és külföldi képviselőivel, tanulhassanak előadásaikból.