Az „Ellenzék” című napilap 1912. április 13-ai számában olvassuk, hogy „kivitelre alkalmas , minden változtatás nélkül megfelelő pályamű a tervek között nincs, azonban öt művésznek a munkáját olyannak látjuk, hogy azok némi átdolgozás után a szobor kivitelének alapját képezhetik.” Gárdos Aladár, Ligeti Miklós, Kara Mihály és Vass Viktor munkáját részletesen elemezte a zsűri, s közöttük Róna József, aki a Kossuth és a Szemere szobor alkotója volt. (A pályázatra összesen nyolc alkotó nyújtott be makettet, ami példátlanul sok.) Gárdos Aladár a következőket tudatta a sajtóval: „A szobor három méter magas, a főalak egyszerű, keresetlen mozdulattal, álló alakban, jobb kezében a törvénykönyvre támaszkodva ábrázolja Deák Ferencet. A szobornak egyetlen mellékalakja a főalakkal egy frontban elhelyezett, a nemzetet szimbolizáló női alak, amely lehajló lobogót tart a kezében. Ez a mellékalak a talapzat előrészével együtt van komponálva. A szobor alapkiterjedése kb. 12 négyzetméter. A főalak bronzból készül, a talapzat a mellékalakkal haraszti mészkőből.” Az országosan és városszerte ismert mester, Róna József véleménye a következő volt: „a mű egységes, az arány az építészeti rész és a szobor között megfelelő. A főalak is megfelel Deák Ferenc karakterének, azonban előnézetből zavaró, hogy két mellékalak is megjelenik, s ezek a főalakkal majdnem egyenértékűek, hatásukban rontják egymást. Kívánatos volna az egyik elhagyása, s vele együtt a korona mellőzése is. Ugyanez vonatkozik Deák Ferencre, akinek lábai ha szabadabb mozgást kapnak, az egész alak tömege könnyebbé válik.”

Az alkotó nyilatkozata tehát már Róna József szakvéleményének elfogadása után jelent meg, s így is készült el a kompozíció. A két mellékalakból egy lett, a korona helyett a női alak zászlót tart a kezében, s elmaradt a Deák Ferenc mögé tervezett kanapé is.

A nyolc makett Miskolcon maradt, de a háború évei alatt eltűntek. Így nem maradt meg a Gárdos Aladár átdolgozásra javasolt munkája sem. A szobor kiválasztása és felavatása között csaknem másfél évtized telt el. Ennek egyik oka Gárdos világháborús katonai szolgálata, másik pedig a szobor helyének kijelölése volt, hiszen a város nem rendelkezett megfelelő térrel.

1914-ben Gárdos Aladár elkészítette Deák Ferenc szobrát, s az a műteremben várta elszállítását és felavatását. Az avatás azért volt fontos, mert a fővárosban 1877-ben állított Deák szobor (Huszár Károly alkotása a Lánchíd pesti hídfőjénél) után a miskolci lett volna at ország második szobra, s ezt a város nagyon szerette volna.

A szoboravatás akadálya az volt, hogy Gárdos Aladárt behívták frontszolgálatra. Minden bizonnyal hadifogságba került, mert csak 1924-ben vetődik fel újra, hogy mikor és hol állítják fel az alkotást. Érdekes a Miskolci Napló egyik cikke, amely a szoboravatás elmaradását a politikai viszonyokkal magyarázza: „A politikai viszonyok annyira ziláltak, hogy a pártoknak jelenleg túlságosan elfogult politikai álláspontja ünneprontó módon befolyásolná a leleplezés ünnepélyét, mely – az ország egyik legnagyobb történelmi alakjáról lévén szó – nem lehet a pártok ünnepe, csak a pártokon felül álló kegyeleté.”

Valószínű az is hátráltatta az avatást, hogy nem találtak a város emberei az elhelyezésre alkalmas teret. Mint később a Lévay-szobor esetében, most is a mai Bartók tér, Városház tér és a Népkert vetődött fel. Gárdos Aladárnak volt az ötlete az ún. Kisnépkert, amely minimális térrendezéssel alkalmassá válna a szobor elhelyezésére. „A szobor maga közvetlenül a rendház elé kerülne, párhuzamosan a rendház nyugati falával, ennek közepe tájára. A főalak a Palóczy utcára nézne. A hatás sokkal előnyösebb és pregnánsabb lenne, ha a teret és a Palóczy utcát keresztülszelő Pecze-patakrészt beboltoznák és ezáltal nemcsak híd útján, de teljes egészében összefüggő résszé tennék a Palóczy utcát és a teret. A tér nagyságban is nyerne ezáltal azzal a résszel, mely a Pecének a Palóczy utca felőli részére esik. A Pece nagyon zavarólag hat ezen a téren, melyet úgyszolván elvág a várostól. A beboltozás nem kerülne sokba, mert vasbetonnal lehetne megcsinálni és a munkálat egy hónap alatt elvégezhető.”

A Reggeli Hírlap 1925. augusztus 30-ai és 17-18-ai számai részletesen beszámoltak az előkészületekről és a szoboravatásról. „Országos ünnepség keretében leplezzük le a Deák szobrot, amelyen részt vesznek a kormányzó, a kormány, a nemzetgyűlés, a katonaság, a törvényhatóságok és a társadalmi egyesületek képviselői.” Ünnepi beszédet Berzeviczy Albert a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tartott. A kormányzót Nagy Pál gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnoka képviselte. Az ünnepi beszédek között elhangzottak idézetek Széchenyi Istvántól, Szemere Bertalantól, de Lévay Józseftől is. Széchenyi még az 1839/1840. évi országgyűlés után mondta, „félre minden irigységgel, adjuk neki az elsőséget...” Szemere 1845-ben Miskolcon fogadta, amikor Vörösmartyval Erdélybe mentek Wesselényi Miklóst meglátogatni. (Deák Ferencnek ez volt az egyetlen ismerete Miskolcról!) Lévay József pedig 1876-ban a megyeházán leleplezett egész alakos festménye előtt méltatta nagyságát és elévülhetetlen szerepét az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésben.