A kama egy labdás csapatjáték, bizonyos tekintetben a teniszre, illetve az amerikaifocira is hasonlít, de lényegét illetően olyasmi, mint a kézilabda vagy a kosárlabda. És ami a legérdekesebb vonása: csak a borsodi megyeszékhelyen és vonzáskörzetében létezik! Pontosabban: létezett. Pár évtizeddel ezelőtt, az előző század második felének nagy részében viszonylag népszerű és ismert volt a gyarapodó iparvárosban, annak iskoláiban, terein, lakótelepein. Méghozzá a tizenéves gyerekek körében, fiúk-lányok vegyesen játszották.

Egy ideje, mondhatni, a rendszerváltás óta kezd eltűnni a kama a közterekről, (kézilabda)pályákról. Valamiért feledésbe megy. Ez ellen vette fel pár éve a harcot  a helytörténeti kutatásokban utazó civil szervezet, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület. Tudományos alapossággal vizsgálják, honnan eredhet a kama, s mindent megmozgatnak az életben tartása, újraélesztése, megismertetése érdekében. Bár perdöntő adatok még nem állnak rendelkezésre, nagyon úgy tűnik, hogy az 1950-as években találhatták, fejleszthették ki, méghozzá Diósgyőrben, alighanem a vasgyári (XVII-es) fiúiskolában és környékén. Innen terjedt el igen hamar városszerte, majd feltételezhetően a megye egy-egy olyan településén, ahova miskolci diákok vihették magukkal.

Az átjárósok immár harmadik éve kisebb-nagyobb bajnokságokat rendeznek kamából, iskolákban, meghívott tanintézmények csapataival, vagy a saját rendezésű fesztiváljaik keretében. Céljuk, hogy a közeli jövőben mind nagyobb, idővel komolyan városi (iskolai) bajnokság induljon, ami idővel talán kinőheti magát még szélesebb körűvé… Távlatilag jó volna a kamát országosan ismertté és elismertté tenni, hivatalosan bejegyzett sportágként.

Erre ugyanis tökéletesen alkalmas! Bár szabályrendszere meglehetősen összetett (az átjárósok még a sztenderdizálásán, az egyes változatok összegyűjtésén dolgoznak), lényege öt perc alatt elmagyarázható, s máris olyanok is elkezdhetik játszani, akik azelőtt sosem hallottak róla. Erre jónéhány példa és bizonyíték akad az elmúlt időszak alkalmi versenysorozatai nyomán: volt már kamázás a hámori Waldorf iskolában, a Földes és a Diósgyőri gimnáziumban, az Avastetőn, Varbón, de még – flashmob jelleggel – az Erzsébet téren is!

Az átjárósok néhány éve alkalmi kamakupákat rendeznek (ilyen lesz a most, június végén esedékes Kertek Alatt Fesztiválon is a varbói tónál), de tavaly és idén tavasszal már kétszer is hivatalos városi iskolai bajnokságot szerveztek; decemberben a Szentpáli, áprilisban a Földes gimnázium csapata nyerte a döntőt.

A KAMA

Két csapat (5-7 fő) játssza, egymás ellen, kézilabdakapukkal, kosárlabdapályán vagy nagyobb helyen. A játékszer teniszlabda nagyságú, nem túl kemény, de jól dobható golyó. A felek felváltva dobálják saját kapujuktól az ellenfélére, gólszerzés reményében. A kama gólra megy – de számít az ugyancsak kamának nevezett pontszerzési lehetőség is: amikor a kapuradobást a védekezők még a levegőben elkapják. Ekkor kamavisszahordás következik: előbb összebújnak a csapattagok, eldugják a labdát a póló alá (mindenki úgy tesz, mint ha épp nála volna), majd a rivális térfele felé rohanva igyekeznek minél jobb gólszerzési pozícióba jutni, illetve a labdavivő ezen szándékáról elterelni az ellenfél figyelmét. Utóbbi pedig ugyancsak kirajzva próbálja ebben meggátolni őket, minél kijjebb szorítani – akit megérintenek, azt szerelik, vagyis megállásra kényszerítik („lefagyasztják”). A labdacipelő ezen közben bármikor kapura dobhat vagy társainak passzolhat. Az ilyen akcióból kapuba juttatott labda ugyancsak gólt ér. A meccseredménynél viszont a kamaarányt is számolják.