2024. május 06. Ivett, Frida
Együttműködik a Miskolci Egyetem és a Magyarországi Evangélikus Egyház
minap.hu
|
2016. július 01. 11:14
|
frissítve: 2016. július 06. 15:23
Az egyetem és az egyház különösen az oktatás, a kutatás és a gyakorlati képzés területén, a tárgyi emlékek felkutatásában működne együtt, de akár közösen is pályáznának.

A megállapodás célja, hogy szorosabb együttműködést hozzon létre az egyetem, és különösen az ott működő Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK), valamint az egyház között – olvasható az evangelikus.hu tudósításában. Mindezt annak érdekében, hogy a felek mindegyike eredményesebben tudja betölteni küldetését a magyar nemzet, az ország és különösen az észak-magyarországi régió közössége javára. Cél továbbá az is, hogy az 1667 és 1949 közötti eperjesi–miskolci evangélikus szellemű jogászképzés és az ehhez kapcsolódó jogászdiák hagyomány szellemi örökségének megőrzése, gondozása, gyarapítása és méltó továbbörökítése a korábbinál magasabb szinten valósulhasson meg.

evangelikus_egyetem_egyuttmukodes2.jpg

Forrás: evangelikus.hu/Horváth-Bolla Zsuzsanna

Az egyetem és az egyház különösen is az oktatás, a kutatás és a gyakorlati képzés területén működne együtt, valamint a diákhagyományok továbbvitelében, a tárgyi emlékek felkutatása, gyűjtése és megőrzése területén, és nem zárkóznak el a pályázati lehetőségek közös kihasználása elől sem, szükség esetén a magyar állammal történő megállapodás alapján.

A szerződést az egyház részéről Gáncs Péter elnök-püspök, valamint elnöktársa, Prőhle Gergely országos felügyelő írta alá, kézjegyével látta el Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora és ünnepi tanúként Boleratzky Loránd, úgyis, mint az egykori Miskolci Jogi Akadémia utolsó még élő diákja, aki az akadémián egyházjogot tanult, de az akadémia megszűnése után ebbéli tudását éveken át nem kamatoztathatta. Az evangélikus egyház részéről jelen volt még Fabiny Tamás püspök, Fábri György felügyelő, Benkő Ingrid jogász és Borókay Réka, az Evangélikus Hittudományi Egyetem főtitkára.

evangelikus_egyetem_egyuttmukodes1.jpg

A Miskolci Egyetem részéről az ünnepi eseményen részt vett mások mellett Torma András rektor.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat