2024. június 23. Zoltán
Elárverezték a kárpátaljai Csap egykori köztéri Lenin-szobrát
MTI
|
2017. március 28. 16:08
|
frissítve: 2017. március 28. 16:08
Ukrajnában, a kárpátaljai Csapon először kelt el árverésen köztéri Lenin-szobor, amelyet 2014 februárjában, a kijevi Majdanon történt események hatására döntöttek le ismeretlenek a helyi nyugdíjas otthon előtti parkban - adták hírül kedden kárpátaljai hírportálok.

 A jelentések szerint a március 17-én tartott liciten kikiáltási áron vette meg a világproletariátus vezérének bronzba öntött mását - a város költségvetésébe befolyó - 254 ezer hrivnyáért (hozzávetőleg 2,7 millió forintért) az árverésre jelentkező egyetlen vásárló. 

Ledöntését követően a szobor a település közművállalatának telephelyén hevert. Elárverezéséről a múlt év szeptemberében döntött a kisváros önkormányzata. A Lenin-szobor súlya 3,7 tonna, magassága több mint négy méter.

Lenin monumentális emlékművét az 1970-es évek közepén állították fel az egykor a Szovjetunió nyugati kapujának nevezett Csapon, eredetileg a nemzetközi vasúti pályaudvar előtti téren. A Szovjetunió megszűnése után majdnem tíz évig nem sikerült eltávolítani a határváros központi teréről a befolyásos helyi kommunista aktivisták erős ellenállása miatt. A szobrot végül 2000-ben vitték át - kompromisszumos megoldásként - a nagyrészt szovjet veteránok által lakott helyi nyugdíjas otthon előtti térre.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat