2024. október 04. Ferenc
Elfogatóparancsot adtak ki több tucat korábbi titkosszolgálati alkalmazott ellen
mti.hu
|
2017. szeptember 12. 10:19
|
frissítve: 2017. szeptember 12. 10:21
Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökországban a nemzeti hírszerzés (MIT) negyvenöt korábbi alkalmazottja ellen azzal a gyanúval, hogy tagjai a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A hatóságok körözést adtak ki az egykori titkosszolgálati dolgozókkal kapcsolatban álló további tizennyolc ember ellen is, akik szerintük a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista mozgalom belső köreihez tartoznak. A MIT érintett alkalmazottait már a puccskísérlet után elbocsátották. A huszonegy török tartományra kiterjedő rajtaütések során eddig kilenc gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Törökországban a 2016-os hatalomátvételi incidenst követően rendkívüli állapotot vezettek be. A kormány azóta törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot, és több mint 111 ezer állami alkalmazottat menesztett, legalább 32 ezret pedig felfüggesztett állásából. Egy augusztus végi intézkedés a nemzeti hírszerzést Recep Tayyip Erdogan elnöki hivatala alá rendelte, és ennek értelmében a titkosszolgálat vezetője helyett az államfő elnököl majd a MIT koordinációs tanácsának ülésein.

A törökországi tisztogatások nemcsak közvetlenül a puccsistákat, hanem Gülen támogatóit is sújtják. Az Európai Unió több vezető politikusa szerint Erdogan megtorlása túlzó, az államfő hatalmának központosítására használja fel a történteket és ezáltal egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat