Elhelyezték a megemlékezés koszorúit és mécseseket gyújtottak, ezzel is emlékezve a DVTK család halottaira.
A Szirmai katolikus temetőben, Rakaczki Bence sírjánál a róla elnevezett Rakaczki Bence Alapítvány kuratóriumának tagjaival közösen, a DVTK vezetésének nevében Tamás Gábor, a DVTK cégvezetője, és Veréb György, Bence egykori és a DVTK jelenlegi kapusedzője, a volt játékostársak és a jelenlegi csapat nevében pedig Bacsa Patrik és Eperjesi Gábor rótta le kegyeletét – olvasható a klub hivatalos honlapján.
Ahogy már hosszú évek óta hagyomány, a klubvezetők az idei évben is ellátogattak a Vasgyári temetőbe, a DVTK egyik alapítójának, a diósgyőri egyesület első elnökének, az 1963-ban elhunyt Wanger Vilmos sírjához is. A sír előtti néma főhajtást követően Benczés Miklós, a DVTK akadémiai igazgatója, és a DVTK legendás labdarúgói, Oláh Ferenc, Salamon József és Veréb György mécseseket gyújtottak, majd elhelyezték a DVTK koszorúját is.