A Péterfy Bori & Love Band magyar alternatív rock együttes 2007 májusában alakult meg, Péterfy Bori előző zenekara, az Amorf Ördögök szerzőiből és tagjaiból. Bemutatkozó albumuk, a Péterfy Bori & Love Band 2007 őszén jelent meg, és arany majd platinalemez lett.
Ezt követte 2009-ben a második, „2”, majd 2010-ben a harmadik „2B” című album. Péterfy Bori terhessége miatt 2011 januárja és 2012 májusa között az együttes szünetet tartott, de még 2012 év végén megjelent negyedik, Fehér éjszakák című albumuk.
Ötödik lemezük, a Szédülés, 2016. áprilisában jelent meg. A 2008-as Fonogram-díjkiosztón az év hazai pop albuma kategóriában kaptak jelölést debütáló albumukért, a 2013-as Fonogram-díjkiosztón az év alternatív albuma kategóriában jelölték a Fehér éjszakák című albumukat.
A tűzijáték este kilenc órától kezdődött, a nézők több ezer látványelemben gyönyörködhettek, zenei kísérettel.
Ahogy eddig minden évben, úgy most is találkozhattunk újszerű látványelemekkel, újabb generációs pirotechnikai eszközökkel és meglepetésekben sem volt hiány.
Az egyik leglátványosabb elem mindig az úgynevezett „fűzfa” effekt, ami aránylag sok ideig látható az égbolton, és igen nagy területet foglal el, de volt a mindig nagyon népszerű sortűz effekt („one row” technika) is, a bő negyedórás műsorban.