Kesselyák Gergely fesztiváligazgató elmondása szerint az idei műsorban az operaműfaj sokszínűségét szeretnék felvillantani. A kínálatban ezért opera, opera-musical, ragtime opera, daljáték és musical-operett is található.
Az Ezrek operája sorozatban ezúttal június 22-én a Magyar Állami Operaház Székely fonó című előadását tekintheti meg a közönség. A fesztivál egyik legnépszerűbb programja idén a színházba költözik, de ki lesz vetítve a szabadtéri színpadon, hatalmas led-falakra, s műsor lesz előtte és utána is. A hagyományokhoz híven a fesztivál nyitóparádéján a Ezrek operája szereplőivel is találkozhat a közönség.
A felvonulás a Hősök teréről indult, és a Szent István téren ért véget, ahol Kiss János alpolgármester mondott beszédet, majd elkezdődött a Fesztiválízelítő hangverseny.