Mint az az információs nap megnyitója alkalmával elhangzott, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye a legaktívabb pályázó: 2014-től több mint 3600 pályázat érkezett az uniós forrásokra. Számos fejlesztést hajthattak tehát végre a megyében – és a fejlesztések a következő időszakban is folytatódhatnak!
A megyei közgyűlés elnöke szerint a fejlődés a régió lakosságmegtartó erejére is pozitív hatással van. Török Dezső a megnyitót követő sajtótájékoztatón ismertette, május közepéig mintegy 37,5 milliárd forintról döntött az irányító hatóság, de ezt megelőzően született döntés egy 8 milliárdos „csomagról” is. Illetve, egy másik döntés értelmében négy- és öt számjegyű utakat újítanak fel, erre is közel 6 milliárdos a keret. Összességében tehát már több mint 51 milliárdról döntöttek, és a támogatási szerződések megkötése után már le is lehet hívni az előlegeket, és indulhatnak a projektek.
Török Dezső felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 40 milliárd forint „még a kalapban van”. Az újabb pályázati felhívások már megjelentek a Széchenyi 2020 oldalon.
Az információs napon egyebek mellett arról tájékoztatták a megjelent polgármestereket, jegyzőket, hogy hogyan lehet megkötni a támogatási szerződéseket, hogyan kell lehívni az előlegeket, és más 1technikai információkkal is ellátták őket, amik elősegíthetik a települési fejlesztések megvalósítását.
A mait természetesen már több egyeztetés és fórum előzte meg, amiken abban segítettek eligazodni a településeknek, hogy milyen források állnak rendelkezésre a fejlesztésekhez. Mint Riz Gábor országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos elmondta, a kormány azt tűzte ki célul, hogy a 2014-20-as időszakban a fejlesztésekre szánt hazai és uniós források 60 százalékát a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésére fordít.
– Ezek a cégek foglalkoztatják ugyanis a munkavállalók kétharmadát, és 2020 után ők a garanciái annak, hogy a magyar gazdaság a saját lábán tud majd tovább növekedni, külső, uniós források nélkül is – mutatott rá a fejlesztési biztos, aki kitért arra is, hogy az önkormányzatok egyebek mellett a humánerőforrás fejlesztésére, a gazdaság infrastrukturális körülményeinek kialakítására, vagy főútvonalak és kerékpárutak kialakítására fordíthatják a támogatásokat.
A legtöbb támogatás Borsod-Abaúj Zemplén megyébe érkezik. Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elmondta, országosan mintegy 1300 milliárd forint áll rendelkezésre a TOP keretein belül. Borsodba közel 130 milliárd forint érkezik, Miskolc ebből mintegy 35 milliárdot, a megye területén lévő települési önkormányzatok pedig 93 milliárdnál is többet fognak tudni felhasználni a következő években.
– A TOP források mellett, uniós forrásból összesen körülbelül 12 ezer milliárd forintot használunk fel annak érdekében, hogy az ország gyarapodjon, fejlődhessen a következő időszakban. Ennek a munkának most kezdődik az igazán látványos része – fogalmazott.
A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a Magyar Államkincstárat mint közreműködő szervezetet arra kérték, hogy a támogatási szerződéseket a településekkel június közepéig kössék meg, azért, hogy a hónap végéig a minisztérium át tudja utalni azokat a forrásokat, amelyeket megnyertek. És a kormányhivatalok is segítik a minél ütemezettebb, gyorsabb programvégrehajtást.