Fenyvesiné Szathmáry Erzsébet, a Miskolci Gráciák és a Tehetséggondozó program pályázatértékelő csoportjának tagja érdeklődésünkre elmondta, négy évvel ezelőtt határozták el először, hogy támogatják a tehetséges miskolci, illetve az itt tanuló fiatalokat. Hozzátette: az általános- és középiskolások esetében miskolci, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakosnak kell lennie a diáknak, egyetemistáknál azonban elegendő, hogy a Miskolci Egyetemen tanuljon a fiatal.
Aláhúzta egyúttal, hogy nem elég, ha valaki kitűnő tanuló – a közösségükben, illetve akár a sport vagy a kultúra területén is aktívnak kell lenniük a pályázóknak, valamilyen pluszt kell ezeken a területeken nyújtaniuk. – Az idei támogatottak között van például egy 10 éves kisfiú, aki kitűnően sakkozik – mutatott rá Fenyvesiné Szathmáry Erzsébet.
A két kategóriában idén 2-2 tanuló vehette át oklevelét és írhatta alá támogató szerződését. Az általános- és középiskolások tíz hónapra elosztva összesen 150 ezer, az egyetemisták pedig összesen 300 ezer forintot kapnak.
Pikhely Orsolya a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának igazságügyi-igazgatási szakos hallgatója. Idén már negyedik alkalommal érdemelte ki a Miskolci Gráciák támogatását.
– Nagyon sokat segít a tanulmányaimban, hiszen így részt tudok venni például versenyeken, de a nyelvvizsga megszerzésénél és a szakirodalom megvásárlásánál is jól jön az ösztöndíj. Egyben ösztönzőleg is hat, hogy minél jobban teljesítsek a tanulmányaimban – fogalmazott az egyetemi hallgató.