A tájékoztatás szerint, a Városgazda szakemberei az Avas Munkacsoport ajánlása alapján és a területen található fák átlagéletkora miatt évenként felülvizsgálatot végeznek. Ennek eredményeként a korhadt, balesetveszélyes fákat kivágásra jelölik - ezek részben tájidegen fák is. Ezt követően elvégzik a munkát, majd időjárás függvényében, de várhatóan még idén tavasszal 2-2 facsemetét ültetnek pótlásként, a kivágottak helyébe, a fakivágási engedélyben rögzített feltételek szerint.
A történelmi Avason a fakivágás és gondozás március 3-án kezdődik és – az időjárási körülményektől függően – a tervek szerint március 31-ig tart. A munkavégzés ideje alatt a területen folyó tevékenységről a helyszínen kihelyezett táblák tájékoztatják az arra közlekedőket. Az érintett területeken út- és járdaszakaszokon, lépcsősorokon ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A fák kivágása mellett, az épületek megóvása, a sétautak járhatósága, valamint a kilátás biztosítása miatt 28 fát gallyaznak le a szakemberek.