A Gizella utcában tartott ellenőrzést a Miskolci Önkormányzati Rendészet. Szamkó Józsefné azt mondja, gyakran járnak ide az egyenruhások és ez így jó. Az a tapasztalata, hogy emiatt nagyobb rendet tartanak ők és a szomszédok, illetve biztonságban érzik magukat, mert ritkábban fordulnak meg a környéken olyanok, akik nem itt laknak. – Sok kicsi lakik ebben az udvarban és fő a biztonság mindenkinek szerintem.
Az ellenőrzést most azért tartották, mert bejelentés érkezett az önkormányzati rendészethez, illetve a körzeti rendész is azt tapasztalta, hogy illegális szemétlerakó helyek alakultak ki a Gizella utca közelében.
– Azt vizsgálták a munkatársaim, hogy rendelkeznek-e a környéken élők szerződéssel vagy számlával a szemétszállítás igénybevételére – mondta Kovács László Csaba, a MIÖR igazgatója. – Honnan kerülhetett ki, milyen összetételű a szemét. Nézték az ingatlanokat, az ingatlanok állapotát, az udvari állapotot és esetlegesen az udvaron tárolt szemetet.
Tizenegy esetben intézkedtek a rendészek. Egyszer hiányzott a lakcímbejelentés és a szemétszállítási szerződés is. Tetten érés az illegális szemétlerakással kapcsolatban nem volt, de a környéken lévő térfigyelő kamera átfordításáról gondoskodtak a rendészet munkatársai, így most már ezek a szemétlerakó területek is látszanak a kamera képein.