2024. október 07. Amália
Gyorsabban haladhatnak a „digitális sztrádán” diákok és tanárok
Kujan István
|
2015. április 28. 17:35
|
frissítve: 2015. április 30. 12:35
Sokat segíthet a digitális írástudatlanság és a digitális szakadék felszámolásában az a közel fél milliárd forintos projekt, melybe a megye 40 iskolájának diákjait és tanárait vonták be. A „Digitális úton-útfélen” című projekt jól illeszkedik a Digitális Miskolc Program eredményeihez is.
Nem

Az iskolák jelentős részében rendelkezésre állnak a számítástechnikai eszközök – digitális táblák, laptopok, szoftverek –, ezekre lehetne építeni egy másfajta pedagógiai kultúrát – szögezte le érdeklődésünkre a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének főigazgatója. Ugrai János hozzátette, hiába azonban az eszközök, ha hiányzik a módszertani felkészültség az iskolákban.

ugrai_janos_150428_vcs.jpg

Ugrai János; fotó: Végh Csaba

– Úgy gondolom tehát, pedagógiai kultúraváltásra lenne szükség, különösen a hátrányokkal küzdő térségekben – emelte ki a főigazgató, hozzátéve, pontosan tudják, hogy a felzárkóztatás többrétű; szociális, oktatási és gazdasági jellegű feladatokat is von maga után. Eredményeket is leginkább csak egy-egy nagyobb projekttől lehet elvárni. Mindezek mellett a Bölcsészettudományi Karon, a Tanárképző Intézetben és más intézetekben is tartósan és folyamatosan foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, és igyekeznek az akciók és a projektek közötti időt is tartalmas és színvonalas munkával kitölteni – hangsúlyozta Ugrai János.

– Egyre erőteljesebben igyekszünk alkalmazni azokat az iskolafejlesztési kísérleteket, amelyek az új szemléletmódokat tartósabban érvényesítik. Ennek csak egy része a digitális tartalmak, az internet iskolai elterjesztése, meghonosítása – ismertette a főigazgató, hozzátéve, az intézetük a módszertani magabiztosságot, a sokszínű felkészültséget igyekszik erősíteni ebben a most induló projektben is.

Amint Szabó-Tóth Kinga projektmenedzsertől, a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének vezetőjétől megtudtuk, a „Digitális úton-útfélen. Komplex iskolai innováció és digitális szemléletformálás hátrányos helyzetűek körében” című projekt március 1-jén indult, és november 30-ával zárul. Mintegy 40, többségében általános iskola vesz benne részt.

A projekt két komponensből áll: az elsőben 11 iskola teljes tanári karát átképezik a hejőkeresztúri modellre, a Tanárképző Intézet közreműködésével. A másik komponensben 29 iskola vesz részt. A kiválasztott tanárok egy 30 órás továbbképzésben vesznek részt, melynek során alternatív pedagógiai módszereket sajátítanak el. A projekt keretében a Miskolci Egyetem oktatói digitális tananyagokat is fejlesztenek, részben a pedagógusok, részben pedig a diákok számára.

A projekt természetesen rájuk, a fiatalokra is nagy figyelmet fordít. Számukra szakköröket, digitális kompetencia-fejlesztést, informatikai képzést, pályaorientációt és nyári táborokat is kínálnak. Mint megtudtuk, a projekt fontos eleme a diákok műszaki és informatikai képzési területek felé való orientálása.

szabo-toth_kinga150428_vcs.jpg

Szabó-Tóth Kinga

A projekt neve – „Digitális úton-útfélen” – egyébként arra utal Szabó-Tóth Kinga elmondása szerint, hogy a „digitális sztrádán” sokan már gyorsan tudnak közlekedni, de vannak digitális írástudatlanok is. A digitális szakadék a szociológiában is jól ismert fogalom; az internetet nem mindenki képes megfelelően használni, feldolgozni, okosan használni.

– A projekt éppen arról szól, hogy ezt a hátrányt csökkentsük, és mind a diákokat, mind a tanárokat is segítsük abban, hogy kompetensebbé váljanak ilyen téren – hangsúlyozta a projektmenedzser.

A több mint 490 millió forint támogatásból megvalósuló projekt nyitókonferenciáján mások mellett előadást tartott Miskolc alpolgármestere is. Kiss Gábor a Miskolc Televízió érdeklődésére emlékeztetett, Miskolcon a Digitális Közösség Program egy nagyobb ívű elképzelésként indult, aminek egyik fontos eleme volt, hogy 17 ezer ember kapott laptopot Miskolcon és az agglomerációban. A magánszemélyek mellett – meghívásos pályázat keretében – oktatási intézmények is kaptak számítógépet, de mellettük az egészségügyi alapellátásban dolgozók és szociális dolgozók is.

kiss_gabor_141223_vcs_1.jpg

Kiss Gábor

A mostani program egyik kiemelt célcsoportja a diákok köre, akiknél már azt kell megtanítani, hogy használják a digitális világot, milyen kockázatokat kerüljenek el, és hogy az informatikával hogyan lehet eredményesebbé tenni az oktatást az iskolákban.

A program keretében olyan modellértékű kezdeményezések adaptálása is történik, mint a hejőkeresztúri modell. A cél – hangsúlyozta az alpolgármester –, hogy ezt a jó gyakorlatot minél több iskola átvegye, ebben az egyetem sokat segíthet.

– A fiatalokat odáig kell eljuttatni, hogy az első használható, legalább szakmai bizonyítványukat meg tudják szerezni – hangsúlyozta Kiss Gábor.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat