Már tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Kézműves Kupát, ami Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műkörömdíszítő és -építő Bajnokság is egyben. A meghívottak mellett már most több mint kétszázan jelentkeztek a versenyre. Jönnek a környező országokból és Németországból is a megmérettetésre. A versenyzők felét borsodiak teszik ki. Látogatóból pedig ezernél is többre számítanak a szervezők az előző évek tapasztalatai alapján. A rendezvényt idén is a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezi.
– Büszkék vagyunk arra, hogy lehetőséget biztosíthatunk az ország, sőt Európa különböző részeiből érkező versenyzőknek – mondta Bihall Tamás, a BOKIK elnöke a hétfői sajtótájékoztatón. – Emellett két borsodi kiválóság nevét is megőrizzük a róluk elnevezett emlékversennyel: Kisgergelyné Tolcsvai Máriáét és Lapis Imréét. Ők voltak a magyar válogatott női és férfi vezetőedzői. Példaadóan, áldozatos munkával nevelték a szakmai utánpótlást, értek el sikereket. Ezzel is hozzájárultak ahhoz, hogy a Kézműves Kupa ma már nemzetközi hírnévnek örvend.
A versenyre a felnőttek mellett tanulók is jelentkezhetnek. A szervezők szerint a duális képzés kiváló lehetőség arra, hogy a diákok már iskolaéveik alatt megtanulják a szakmát.
A nemzetközi megmérettetésen számos újdonsággal találkozhatnak az érdeklődők.
– Új kategóriákat is hirdettünk, így lesz borbélycsata, hajfonás és hajtetoválás – mondta Madarász István főszervező. – Emellett csapatversenyen is kipróbálhatják magukat a fodrászok, a kozmetikusok és a műkörmösök. Ez azt jelenti, hogy egy modellt mindenki „megmunkál”. A pazar látványvilágot nyújtó programokat a Miskolci Illés Emlékzenekar délután három órakor kezdődő koncertje és egy olasz cég félórás hajvágó showja színesíti.
A szemfülesek Hajas László mesterfodrásszal is találkozhatnak vasárnap a Generali Arénában, hiszen a népszerű híresség általában megjelenik a miskolci Kézműves Kupákon.