A Szent Ferenc kórházban 2005-től működött patika, ám amikor a kórház a MISEK tulajdonába került, az ÁNTSZ 2013. október végétől nem engedélyezte működését. Nézetkülönbség volt ugyanis az összesített ágyszám miatt foglalkoztatandó gyógyszerészek és asszisztensek létszámáról. Mostanra ezt sikerült megoldani, és a nyitással 3 új gyógyszerész álláshely is létesült az intézményben.
A kórház jelentős betegforgalommal bír – mondta a megnyitón Tiba Sándor a MISEK ügyvezető igazgatója. A 34 itt működő szakrendelőben évente 250 ezer beteget gyógyítanak. Ez 4-6 ezer receptet jelent havonta, amelyeket eddig máshol váltottak ki. A speciális szakrendelések miatt – mint például a tüdőgyógyászat, az allergológia, a biológiai terápia, valamint a hepatitis C-s betegek gyógykezelése – speciális gyógyszereket is forgalmaznak. Ezért is hiányolták korábban a betegek a bezárt itteni vényforgalmi patika szolgáltatásait.
Az újranyitást most megelőzte egy 1 millió forintos számítástechnikai fejlesztés, és 6 millióért töltötték fel a gyógyszerkészlet. Tiba Sándor reméli, hogy ez az önálló gazdálkodási egység jövedelmező lesz, működésétől évente 10 millió forintos nyereséget várnak.