A rendőrség valamennyi traffipax készüléke gyorshajtókra vadászik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen 96 helyszínen.
– A cél megelőzni, visszaszorítani a gyorshajtást a közutakon – mondta Andrik Szilárd alezredes, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője.
Érdekességként említette, hogy közvetlenül az állampolgárok is tehettek javaslatot a helyszínekre, közel 50 ilyen kérelem érkezett hozzájuk. Ezek között volt olyan, amikor valaki a saját utcájában szeretett volna ellenőrzést. Mások oktatási vagy közintézmények előtti útszakaszokat jelöltek meg, megint mások pedig a települések ki és bevezető szakaszait tartják veszélyesnek. Ezeket elemezve választották ki a helyszíneket.
Miskolcon a Csabavezér utcai ellenőrzésre ketten is javaslatot tettek. Miután a 3-as főút forgalma meghatározó jelentőségű, ezért ez a szakasz is bekerült a helyszínek közé. Itt jól láthatóan, állványról ellenőrzik a sebességet csütörtök délelőtt. Villognak is egymásnak a járművezetők, figyelmeztetve egymást a pénztárcaapasztó veszélyre. Ennek ellenére többen jócskán túllépik a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebességet: 67, 70, 71 sőt 81- et is mutatott a műszer kijelzője. A vétkeseket távolabb leállították, és megkapták a büntetésről szóló helyszíni bírságot.
Persze a rendőrök emellett ellenőrizték az okmányokat, a biztonsági övek használatát, és az alkohol fogyasztást is. Majoros László motorkerékpárjával közlekedett erre, amikor leállították. Nála mindent rendben találtak.
– Gépkocsivezetőként dolgozom, és általában betartom a sebességhatárokat. Most a motort viszem a szervizbe, tavaszi felkészítésre – mondta Majoros László, aki egyet ért az ilyen akciókkal.
A tapasztalat persze az, hogy azokat nem zavarja a közlekedési ellenőrzés, akik betartják a szabályokat. A gyorshajtókat, agresszív vezetőket pedig ilyen akciókkal próbálják rávezetni a szabályok betartására. A büntetés lehet visszatartó erő, hiszen a helyszíni bírság 5 ezertől 50 ezer forintig, a közigazgatási bírság pedig 30 ezertől 300 ezer forintig terjedhet.