A csapatot szállító speciális jármű a Miskolc Autó márkakereskedésből indul és a következő útvonalon közlekedik: Lórántffy u. - Andrássy u. – Győri kapu – Szent Anna tér – Ilona u. – Vologda – Búza tér – a Szinvaparknál fordul be a Széchenyi utcába – Centrum – Villanyrendőr – Városház tér. A sétálóutcában a jármű – ahová várhatóan 18 óra után nem sokkal ér – lépésben halad majd végig, így akinek van kedve, a Centrumtól a Városház térig kísérheti gyalog a csapatot. Nagyon lényeges tudnivaló, hogy a jármű a csapattal sehol sem áll meg ezen az útvonalon, a játékosok nem szállnak le, így a hokisokkal csak a Városház téren lehet személyesen találkozni.
A színpadon a hivatalos program keretében számos különleges látnivaló és meglepetés várja majd a Jegesmedve szurkolókat, illetve minden érdeklődőt. Érdemes lesz eljönni.
Akik megéheznek, megszomjaznak, nem maradnak ellátás nélkül. Itt is él a MOL Liga döntője alatt bevezetett akció: egy korsó sör mellé grátisz jár még egy, plusz két pogácsa.
A Jegesmedve bajnokavató ünnepség a Miskolci Polgármesteri Hivatal, a Miskolc Autó márkakereskedés, a Zenit-Auto Rent és a Borsodi támogatásával valósul meg.