Ennek a két mérkőzésnek pedig kiemelt szerepe lehet a pontvadászat szempontjából, hiszen az utóbbi hetekben nem túl acélosan játszó Pápa ellen egy kötelező meccset kell hozni, míg a Paks csapata a negyedik a tabellán, így ez „hatpontos mérkőzés”, vagyis a győzelem és a három pont mellett ugyanilyen fontos, hogy leszakíthatja üldözőjét a piros-fehér gárda.
Szivics Tomiszláv szerint a kellemetlen kategóriába tartozik a Pápa elleni mérkőzés, hiszen az utóbbi hetek rosszabb eredménye ellenére otthon veszélyesek, például a Ferencvárost is megverték. Ugyanakkor a bajnokság legjobb kapusának tartja Szűcsöt – hozzátette: Antal még fiatal, van mit tanulnia. Ugyanakkor nem lehet kérdéses, hogy a három pont megszerzése a cél. Így látja Antal Botond és Bori Gábor, megjegyezték, hogy a Pápa veszélyes otthon, de meg kell bontani a védelmüket és megszerezni a három pontot.
A szerdai paksi kiruccanás kapcsán Szivics megjegyezte, a Videoton után a legkevesebb gólt kapták és nem véletlen a tabellán elfoglalt helyezésük sem. Azonban, ha a Diósgyőr szeretné megtartani a jó helyezését, akkor nem lehet más a céljuk, csak a győzelem itt is, mint minden meccsen. A taktika kapcsán elmondta, nem szabad hagyni, hogy felpörögjenek, mert Keneseiben például bármikor benne van a gól, támadásban kifejezetten erősek. Így a letámadás lehet az ellenszere a paksi csapat taktikájának. Antal és Bori szintén győzelemre számít a hétközi mérkőzésen is, a két meccsen hat pontot szeretnének begyűjteni, ami sokat jelentene a pontvadászatban.
A Diósgyőrben jelenleg egy eltiltott van Ivan Rados személyében, míg Németh Milán rásérült az előző sérülésére, így rájuk biztosan nem számíthat Szivics Tomiszláv. Kérdéses Takács Tamás játéka, ugyanis a Fradi elleni mérkőzésen kapott csúnya rúgás „benne maradt”, egy bevérzéssel küzd az izomágban. De a mester a csütörtöki edzésen kap csak képet arról, hogy milyen állapotban a két válogatott, Kádár Tamás, és Elek Ákos, kettőjük közül főként Elek esetében nagy a kérdés, hiszen ő a románok elleni mérkőzésen kapott csúnya rúgásokat.