Minderről Kriza Ákos, Miskolc polgármestere beszélt péntek délután. Mint elmondta, azért indították el a programot, hogy a munkában eltöltött éveket, a város építését megköszönjék. 36 ezer nyugdíjasnak küldtek levelet, közülük 31 851-en jeleztek vissza, hogy részt kívánnak venni a programban. Rengeteg köszönőlevelet és bíztatást is kaptak, de emellett néhány kritikai észrevételt is, amelyeket igyekeztek figyelembe venni, mondta a polgármester. Ezért döntöttek úgy, hogy kibővítik a Salkaházi Sára Programot a hatvan év fölötti rokkantnyugdíjasokra is.
Kriza Ákos kérte a Fidesz-KDNP frakciót, hogy dolgozzák ki a javaslatot, és nyújtsák be a közgyűlés elé a jövő héten. A grémium pozitív döntése után kiküldik a levelet az érintett, mintegy 2700 miskolcinak, akiknek harminc napjuk lesz majd a visszajelzésre.
A folyósításokat szeptember 17-e után kezdik el, ekkor érkeznek a városnak olyan adóbevételei, amelyeknek köszönhetően megnyílik erre a lehetőség, tett hozzá Kriza Ákos.