A nyitás napján folyamatosan érkeztek a vendégek a barlangba, úgy túnik nagyon várták már, hogy újra kinyisson. A fürdő ugyanis felújítás és karbantartás miatt hetekig zárva volt.
A miskolctapolcai Barlangfürdő többek között azért is különleges, mert természetes képződményben alakították ki. Az éves karbantartása nemcsak javítást, hanem fejlesztést is jelentett, több medence ugyanis új, változtatható színű világítást kapott. Összesen 12 ilyen lámpát szeretek a medencék falába. A karbantartás végeztével a fürdőben hamarosan egy újabb fejlesztés kezdődik majd.
- Elsősorban az öltözői kapacitás növelése a cél - tájékoztatott.Bodnár László főmérnök. Az elmúlt évben előfordult néhány esetben, hogy a kapukat be kellett zárni, mert nem tudtunk elég öltözőszekrényt biztosítani a vendégeknek. Ezen próbálunk most segíteni, nemcsak cserével, hanem korszerűsítéssel, ugyanis a beléptető órákkal lehet majd ezeket az öltözőket nyitni és zárni.
A Miskolci Turisztikai Kft.az új fejlesztéssel a téli időszakban 1200 fősre fogja növelni a Barlangfürdő öltözői kapacitását. A téli karbantartás után a Barlangfürdő tehát ismét üzemel. A nyitva tartás és a jegyárak nem változtak.