A miskolci tehetség legjobb magyarként, az elsőhöz képest 30 másodperces hátránnyal ért célba, orosz, francia és venezuelai úszók mögött. A 7,5 kilométeres távot 1250 méteres körökkel teljesítette a mezőny a mindösszesen 19 fokos Balatonban, ahol az utolsó körben alakult ki a végeredmény.
Kiss Attila edző-édesapja megkeresésünkre elmondta, hogy az Európa bajnoki 14. hely után elégedettek a világbajnoki hetedik helyezéssel, amihez a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás is gratulált. A verseny nehézségére jellemző, hogy a 45 fős mezőnyből tízen feladni kényszerültek a 7,5 kilométeres versenyt.
Kiss Attila, a Miskolc Városi Sportiskola versenyzője vasárnap, a 3 kilométeres csapatversenyen szerepel majd, és dobogós helyezéssel szeretnék zárni a balatonfüredi Nyíltvízi Junior Világbajnokságot.