„Egyre többen értik az Egyesült Államokban azt a munkát, amelyet a magyar kormányzat végez – például az üldözött keresztényekkel kapcsolatos fellépést, a gazdasági eredményeinket, az illegális migráció kérdését –, és kimondhatjuk, egyre többen elismerik azt is, hogy a magyar kormány az elmúlt nyolc évben rendkívül következetesen képviselte az álláspontját” – fogalmazott Kovács Zoltán kormányszóvivő a Washingtonban tett és csütörtökön zárult négynapos látogatását összegezve.
A kormányszóvivő több kutatóintézetnél, alapítványnál, kongresszusi intézménynél és médiumnál folytatott eszmecseréket. Így például járt többi között a Hudson Intézetben, megbeszéléseket folytatott a Judicial Watch nevű konzervatív szervezetnél, az amerikai törvényhozóknak háttéranyagokat készítő kongresszusi hivatalban, a Heritage Alapítványnál, a Nemzetközi Republikánus Intézetben vagy a Külkapcsolatok Tanácsában. Emellett látogatást tett a Politico című lap és a Fox News szerkesztőségében is.
A kormányszóvivő elmondta: évekkel ezelőtt megkezdett közös munkáról van szó, és a beszélgetések tónusa az elmúlt években markánsan megváltozott. „A Magyarország iránti növekvő megértés nagyon sokat segít nekünk, hogy a lényegről, az előttünk álló politikai, gazdasági és egyéb kihívásokról beszéljünk” – hangsúlyozta Kovács Zoltán.
Arra a kérdésre, vajon érte-e bírálat a magyar kormány politikáját, például az illegális migráció kezelését illetően, Kovács Zoltán leszögezte: „a magyar álláspontot megértették, nem vitatják annak a jogosságát, hogy Magyarország a szuverenitás alapján állva és a kötelességét végrehajtva védi az európai határokat”.
A kormányszóvivő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország nem tudja kivonni magát a külföldi politikai küzdelmekből sem. Ennek kapcsán utalt Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt Magyarországot bíráló kijelentéseire és 22 demokrata párti törvényhozó szintén Magyarországot, a magyar sajtóviszonyokat bíráló levelére, amelyet a baloldali politikusok az amerikai külügyminisztériumnak írtak. Látjuk, hogy továbbra is tart az a politikai kampány, amelyet a nemzetközi baloldal – amely nemcsak európai, hiszen az internacionalizmus túlnyúlik az európai határokon és elér ide, az Egyesült Államokba is – Magyarország ellen folytat – fogalmazott a kormányszóvivő.
Kovács Zoltán kitért arra, hogy Hillary Clinton volt elnökjelölt a héten Oxfordban tartott előadást, ahol nemcsak Theresa May brit kormányfőt és a Brexitet kritizálta, hanem a tory képviselőket és Magyarországot is. Véleménye szerint ez teljesen egyértelmű jele annak, hogy az amerikai időközi választások kampányának hatásai Európában is megjelennek.
A kormányszóvivő elmondta: eszmecseréi során csaknem mindenütt hangsúlyosan került szóba Soros szerepe a politikai folyamatok befolyásolásában.