Az Oscar és Goldeb Globe díjas színész tavaly augusztusban hunyt el. Egy amerikai képzőművész, Andy Stattmiller sajátos módon fejezte ki tiszteletét a művész iránt. Matrjoska figurákat alkotott leghíresebb szerepeit ábrázolva.
Így a nyolc darabos kollekcióban megtalálható az „Egy úr az űrből”, az „Aladdin” (ebben a rajzfilmben szinkron hangként szerepelt), a „Jó reggelt Vietnam”, a „Jumanji”, a „Dögölj meg, Smaci”, „A Halászkirály legendája”, a „Madárfészek” és a „Mrs. Doubtfire” című filmekből ismert karaktere.
A matrjoska jellegzetes, orosz festett fajáték, amely egymásba rakott, egyre kisebb, kettészedhető babákból áll. Általában öt vagy több darabból áll, de 1913-ban elkészítettek egy 42 darabos, 1970-ben pedig egy 72 darabos változatot is. 2004-ben a majszkojei játékgyárban elkészítették minden idők legnagyobb matrjoska-babáját: a kilencven centiméter magas baba 75 kisebbet rejtett magában. Ez pedig egy mai darab.
Az első orosz formavilágot idéző matrjoska elkészítését Vaszilij Zvjozdocskin esztergályosnak tulajdonítják, aki feltehetően 1890-ben készítette el művét. Az első ismert és jellegzetes díszítést egy Szergej Majlutyin nevű festőművész készítette.
A párizsi világkiállításon 1900-ban bronzéremmel díjazták az ott kiállított darab alkotóját.