Éppen erre az önfeledt gyermeklélekre van szükségünk ebben a rohanó világban, amikor talán úgy hisszük, oly sok minden „iszonyatosan fontos". Ezen az éjszakán semmi sem „iszonyatosan fontos", kivéve Aki megszületett. A Szeretet elsodró erejét semmi sem képes megállítani. Ez a Szeretet ott fekszik a Gyermek alakjában, a betlehemi jászolban. Miénk ez a szeretet. Hagyjuk, hogy sodorjon bennünket Isten irántunk való szeretete.

Érdekes megfigyelni, hogy Karácsony éjjelén senki sem beszél nehézségeiről. Mária nem panaszkodik, pedig lenne miért, hogy ilyen körülmények között kell világra hoznia gyermekét. József sem panaszkodik, jóllehet megalázottan áll tehetetlenségében, mert nem képes rongyos istállónál többet nyújtani születendő gyermekének. A pásztorok sem panaszkodnak, pedig biztosan éhesek és vacognak a hidegtől. Karácsony nem a panaszkodás pillanata.

És hol van a mi szerepünk mindebben? Merjünk Mária lenni vagy József, aki karjába veszi a Gyermeket? Igen, merjünk! Krisztushordozók leszünk, és ez a legszebb küldetés! De ha nem merünk, legyünk legalább pásztorok, akik világgá kiáltják az örömhírt, hogy fény gyulladt az éjszakában, és megszületett a Szeretet.

Áldott, boldog karácsonyt kívánok!

                                                    Pásztor Dániel

                                                református  püspökhelyettes