2024. március 29. Aguszta
Letartóztatásban marad a borsodnádasdi Csenge gyilkosa
minap.hu
|
2018. december 17. 15:52
|
frissítve: 2018. december 20. 09:55
A Miskolci Törvényszék november 29-én az elsőfokú bíróság határozatának kihirdetéséig fenntartotta B. Roland letartóztatását, aki miután megverte a borsodnádasdi lányt, vízaknába dobta.

vizgyujto_akna.jpg

Az ügyészség  november 23-án emelt vádat az ügyben. A vádirat szerint az ittas és „herbálos” cigarettát is fogyasztó férfi ismerte a lányt, baráti viszonyban álltak. 2017. szeptember 2-án találkozót beszéltek meg az esti órákra a település temploma mellett található erdei ösvényhez. A vádlott vitatkozott a lánnyal, majd többször ököllel arcul ütötte, aki ennek következtében eszméletét vesztette. A vádlott az öntudatlan állapotban lévő lányt levetkőztette, majd az ösvény vízelvezetőjének csatornájába dobta. K. Csenge ekkor még élt. Halálát vízbefulladás okozta.

borsodnadasd_gyilkossag_gyanusitott.jpg

A vádlott bűnösségének megállapítása esetén vele szemben 10 évtől 20 évig terjedő, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság ezek alapján reálisnak látta azt a veszélyt, hogy a vádlott megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől, így enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, a vádlott letartóztatását továbbra is fenntartotta.

A bíróság végzését a fellebbezésre jogosultak tudomásul vették, az jogerőre emelkedett. A törvényszék a büntetőügyben az előkészítő ülést 2019. február 4-én 8 órától tartja.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat