Pénteken megtartotta hagyományos, mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját az Aluinvent-DVTK, ahol természetesen szó esett az előző fordulók hullámzó teljesítményeiről, már a pécsi csapat elleni fellépés tükrében.
Maikel López, valamint Czank Tímea és Bálint Réka egyaránt hangsúlyozta: napról napra egyre többet tudnak közösen gyakorolni az újonnan érkezett játékosokkal, egyre kiforrottabb csapatként tudnak működni. Bálint Réka a nagyobb rotációs lehetőséget, Czank Tímea pedig a felgyorsuló játékot emelte ki a nemrégiben igazolt kosarasok – Rasheed Rita és Rachel Allison – kapcsán. A vezetőedző pedig hozzátette: mind egyéniségüket, mind játéktudásukat illetően jól beleilleszkednek a csapategységbe. „Nagy segítség az ő érkezésük”, fogalmazott Maikel López.
A játékosok egyetértettek abban, hogy a Szekszárd elleni nagyarányú győzelem a kitűnő védekezésnek volt köszönhető, erre építenének a hétvégi, PEAC-Pécs elleni rangadón is – bár azt Czank Tímeáék is elismerték, hogy a pécsiek más kategóriát képviselnek, mint a 33 ponttal lelépett Szekszárd.
A diósgyőri lányok győzelme mellett szólhat az is, hogy a PEAC a hét közben Európa-kupamérkőzést játszott, s bár hatalmasat küzdött, de végül 56-63-ra kikapott a nyolcaddöntő első találkozóján a török Besiktastól.
– Ha ragaszkodunk a mérkőzéstervhez, és meg tudjuk valósítani az előzetesen megbeszélt taktikát, valamint minél kevesebb teret engedünk az ellenfelünknek, nyerhetünk – összegzett a diósgyőri kosarasok vezetőedzője. A lányok mindenesetre fogadkoztak: mindenképpen nyerni szeretnének, és tudják, hogy ehhez maximumot kell nyújtani a pályán. A PEAC elleni győzelemmel pedig megindulhatnának felfelé – abból a gödörből, amibe a Cegléd elleni mérkőzésen kerültek.
A mérkőzés vasárnap, 17.30-kor kezdődik a Generali Arénában.
A bajnokság állása (dvtk.eu):
Uniqa-Euroleasing Sopron 11 11 992-760 22 pont
CMB Cargo UNI Győr 11 9 2 867-743 20 pont
PINKK-Pécsi 424 11 8 3 845-721 19 pont
PEAC-Pécs 11 7 4 859-735 18 pont
Aluinvent-DVTK 11 6 5 874-758 17 pont
ZTE Női Kosárlabda Klub 11 5 6 813-832 16 pont
Ceglédi EKK 11 4 7 796-875 15 pont
Atomerőmű KSC Szekszárd 11 3 8 701-899 14 pont
MTK-Budapest 10 1 9 649-809 11 pont
MKB-Euroleasing Vasas 10 - 10 543-807 10 pont